Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.
 
HomeGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépésszentháromságCsoportokKeresés
Keresés
 
 

Display results as :
 
Rechercher Advanced Search
Szégyen fal
Kedd Aug. 30, 2011 9:53 pm by Halál
Már a címből sejthetitek, hogy mire való.
Aki nem képes együttműködni, az ide lesz kirakva. Ha bannolnak valakit az is kikerűl ide.
Közölni kell a felhasználó nevét, hogy miért lett ide kirakva és a büntetés megnevezését, teszem azt, bannolás, 2 hétre.

Comments: 30
Latest topics
» Folyosók
Kedd Feb. 07, 2012 11:48 pm by Halál

» Idegen kolónia Európában
Szer. Jan. 04, 2012 9:51 am by PRéDA

» Menekűlttábor
Szer. Jan. 04, 2012 9:13 am by PRéDA

» Királynői kamra
Csüt. Dec. 15, 2011 8:46 am by PRéDA

» Kamrák közti folyosók
Vas. Dec. 11, 2011 7:48 am by PRéDA

» Közös Társalgó
Vas. Dec. 11, 2011 6:24 am by PRéDA

» Szabad
Vas. Nov. 06, 2011 4:07 am by Koncoló

» 6-os terem
Szomb. Nov. 05, 2011 2:43 am by Halál

» Túlélő kaland
Szer. Nov. 02, 2011 3:28 am by Halál

Zene


Facebook

Share | 
 

 Aliens vs Predator

Go down 

Aliens vs Predator tetszik?
igen
100%
 100% [ 7 ]
nem
0%
 0% [ 0 ]
Összes szavazat : 7
 

SzerzőÜzenet
Dexantreal

avatar


TémanyitásTárgy: Aliens vs Predator   Csüt. Ápr. 07, 2011 11:09 pm

Aliens vs Predator

1

A Halál Arénája

- Jól van szarházi seggfejek. Isten hozott a tengerészgyalogosoknál. De ne várják meg maguk kretének, hogy úgy ölelgessem önöket, mint a nagyanyjuk. Inkább seggbe lesznek billentve, mint mikor Juliska néni elkapja János bácsit. De térjünk is a tárgyra. Maguk mától a hadsereg tulajdona és mint ilyenek, kötelesek a nyamvadt, löttyedt seggüket betolni a szaros tűzvonalba. Hogy ki az ellenség? Az idegenek, maguk faszfejek! Az idegenek kurva gyorsak és kurva ravaszak, mire kettőt finganak, már el is lettek kapva és bébi tápszerek lesznek. Maga ott! Mit vigyorog, mi a neve faszfej?
- Jackson, uram.
- Jackson azt hiszi seggfejek, hogy túléli a kalandot. Nagyon helyes, fő a pozitív hozzáállás cickányfarkúak, de addig éljek, én magukból kiszedem a szart és megetetem magukkal. Haladjunk tovább. A bébi tápszert tudja valaki mit jelent? Nem, gondoltam, kretén barmok. A bébi tápszer az, amikor a kurva kis rákica kibújik a húsvéti köcsög tojásából és az arcukra ugrik, majd beletolja a tojó csövét a pofájukba és beküldi a kis idegen babát. Ez a bébi tápszer. Hogyan hívjuk ezt itt a hadseregben? Univerzális szopás! Mert amikor a rákica letolja a csövet a pofádon bazdmeg, az olyan, mintha egy nagyfaszt vennél be és cumiznád, szopnád szépen. Remélem maguk közül senki nem buzi, ha igen, feldugok egy impulzus puskát a seggükbe! Most pedig ahhoz, hogy túléljék a rákicával való találkozást, azt hiszem, nem árt, ha kicsit megmozgatjuk puhapöcs seggüket. Úgy látom Godzilla barátunk örömmel venne részt száz kör futás bemelegítésen. Gyerünk pöcs seggek, szedjék a lábukat, ha nem akarnak bébi tápszerek lenni! Mozgás kretén banda! – ez a szép bevezető Jay Hawkins őrmestertől hallatszott a kiképzőpályán és Jackson, meg Godzilla, aki egyébként egy nagydarab néger volt, a többiekkel együtt elkezdett futni. A csapat rendületlenül futott, Jackson számolta a köröket… tíz, húsz… ötven… inkább már nem is figyelte hol jár, csak arra koncentrált, hogy befejezze. Egy nagy helyen futottak körbe, így a száz kör akár többnek is tűnhetett. Megdolgozta a láb izmokat.
- Remek, puhapöcsű banda! – szólt Hawkins. – Ennél még az anyám is gyorsabb! – förmedt rá a társaságra hirtelen. Majd kattintott egyet egy készülékkel, mire az egyébként üres helységből azonnal első osztályú kiképző pálya lett.
- Holo pálya – súgta Jackson Godzillának.
- Milyen okos Jackson, úgy van, holo pálya. A holo pálya olcsóbb, a holo mindenre jó. Bármikor átváltoztathatod egy élethű, jól szimulált terepre, bármilyen terepre. Így kevés pénzbe került. Most pedig seggfejek, íme, az első feladat. A tengerészgyalogság mércéjét meg kell ütniük, rohanjanak végig a pályán és teljesítsék a feladatokat… még ma! – a pálya pedig mindenből állt, csak nem nyaralásból. Ott volt egy hatalmas fa akadály, amire az illetőnek fel kellett kapaszkodnia és átmászni, persze gyorsan. Utána sárba csobbant, a mocskos sárban kúsznia-másznia kellett, felette fegyver tűz ropogott, a sár árok felett pedig háló pihent. Az után a lábtechnika fejlődésére jól bevált és régóta alkalmazott kerékgumik vártak sorban, hogy a lábaikkal túljussanak a katonák. De jaj, annak, aki elesik. Aztán jöttek a különböző embert megpróbáló akadályok, szóval az egész pálya maga volt a tömör megpróbáltatás és fájdalom. A katonák neki veselkedtek, persze volt is bonyodalom és többször el is estek, felsültek egy-egy feladatnál, utána újra megpróbálták az egészet és háromszor repetáztak a tereppálya gyakorlatokból, majd erőnléti edzések következtek, a nap végére pedig fáradtan estek be az állomás kantinjába, ahol egyszerű étel várta őket.
- Srácok, szerintetek milyen küldetések lesznek? – kérdezte egy srác Jackson és Godzilla közé telepedve.
- Gondolom pusztítani kell a dögöket, azt jól van – felelte hullafáradtan Jackson és enervált mozdulatokkal lapátolni kezdte magába a nem éppen étvágygerjesztő ételt.
- Meglátjuk. Kurvajó lenne szétrúgni pár idegen segget. Travish McCoyt – és kezet rázott a meglepett Jacksonnal, majd a többiekkel is akart, de azok elhárították. – A Bázison amúgy – magyarázta Travish. Az űrállomás mely a híres Gateway állomás közelében volt, a Bázis nevet kapta. – keringenek pletykák skacok, hogy Ellen Ripley nem halt meg és elméletileg itt is van! Itt, ahol mi esszük a kaját!
- Jó neki… hát én nem látom a kantinban, az fix – morogta Jackson, Godzilla nevetett. Ő máris végzett az adagjával.
- Kell a kajád, Jackson?
- Ja, kell az erőhöz – elhúzta a tálcáját a nagydarab óriástól, aki így vállat vonva elindult kuncsorogni másokhoz.
- Na, de úgy értem, nem ebben a helységben van, hanem az állomáson valami szupertitkos idegen küldetés miatt – folytatta Travish.
- Hurrá, jó neki. Remélem, távol tartja magát tőlem. Ugyanis a szuper titkos mindig magában hordozza azt is, hogy veszélyes és halálos. Én pedig élni akarok – szögezte le Jackson és több szó nem is esett Ripleyvel kapcsolatban.
A kiképzés másnap tovább folytatódott, újabb megpróbáltatások vártak a meggyötört katonákra, így hát nem unatkoztak és Travisht leszámítva senki nem foglalkozott a felröppent hírrel, ami inkább pletyka volt, hogy Ripley talán az állomáson tartózkodik. Egyik alkalommal a lelkes fiú megpróbálta kiszedni a kiképzőtisztből a választ.
- McCoyt azt hiszi, kurva okos, ezért most McCoyt szépen végig rohan a terepen újfent – nagyon gonosz terepről volt szó, nem volt leányálom, Hawkins pedig élvezettel figyelte és közben arra gondolt, hogy ez a Travish mekkora egy seggfej.
Azonban minden rémálomnak vége szakad, így a kiképzésnek is egyszer eljött a vége. Egyik nap pedig behívták a csapatot egy terembe, ahol egy öltönyös ember várta őket.
- Üdvözlöm, Richard Kleiton vagyok, a Weyland Yutani…
-… seggfeje – súgta Jackson a többieknek, mire azok jót röhögtek.
-… küldötte vagyok, én képviselem őket az ügyben. Talán már hallottak a B-13-as szektorról, más néven a Friori bolygóról.
- Az egy kurvajó bolygó! – kotyogott közbe ismét Jackson. – Hallottam, hogy geci nagy szerencsejáték halmaz az egész. Meg van egy kurva aréna is, ami… - mondta lelkesen.
- Igen, köszönjük – intette le mosolyogva a Weyland Yutani embere. – Nos, a helyzet az, hogy az ön kedves bolygójával történt egy igen jelentős probléma. Történetesen az arénával akadtak gondok. A Halál Arénájával…


Ez az aréna, ha valaki emlékszik még a régi történelemre, akkor arra a következtetésre juthat, hogy erősen hasonlít a rómaiak híres Colosseumára. Még kinézetre is szinte az utolsó épület kövéig ugyanaz, a megtévesztésig egyezik. Azonban amikor az ember bemegy az aréna közepére, nem is sejti, hogy mi van alatta. A föld alatt, mélyen a föld alatt. Ott ugyanis egy bonyolult épület rendszer, inkább egy földalatti erődítmény, bunker található. Egy nem mindennapi lénnyel együtt. A lény két méter magas, kezei és lábai vannak. De a kezek végén lévő karmok bizony felhasítják az emberi bőrt, de nem csak azt, szinte bármilyen anyagot, fémet is. A lábak pedig bármelyik földi állattal, így a régen kihalt gepárddal és leopárddal is felveszik a futóversenyt és fényévekre le is hagyják, ezzel új rekordot tudnak felállítani. Nem beszélve arról, hogy a bőre, ha szabad így fogalmazni, mert nem szokványos bőr, bizony ellenálló és a teste körülbelül egy csontvázéra hasonlít. A bordák kilátszanak. Ehhez a nem mindennapi teremtmény testéhez egy hosszú csontozott, tüskés farok társul, ami jó hosszú és erőteljes. A fej pedig egy banán alakú fej és a lény szája tűhegyes fogakkal rendelkezik, melyből nyáltenger csöpög alá. Száját kitátva a legerősebb acélt is képes átharapni, ha megsebzik a lényt, vér helyett sav fröcsköl szét, ami köztudott, hogy átmar elég sok anyagot. A kitátott pofából egy rémisztő belső állkapocs lövell ki, amiben apró, tűhegyes fogak sorakoznak és az emberi koponyát oly könnyedén harapják át, mintha csak egy papírmasé volna. Ezt a pokoli teremtményt egyszerűen Idegennek nevezik az emberek. De miután rájöttek, hogyan sikerül leigázni, elfogták az idegeneket és most rabszolgasorsba vetve az arénában alkalmazzák őket ókori gladiátorokként. De nem ők a gladiátorok, ők inkább az oroszlánok.
És kik a vállalkozó, őrült, önjelölt gladiátorok? Ez a szép benne, hogy senki! Hanem az elítélteket ide szállítják a Friori bolygón lévő börtönből és megküzdhetnek a lényekkel, hátha egyszer sikerül elnyerniük a szabadságot. A rendszer ugyanúgy működik, mint az ókori Rómában a gladiátoroknál.
A szállítójármű megérkezik hátul, a rabok kiszállnak és megkezdődik a kiképzés. A fegyverek elavult ókori fegyverek. Miután készen állnak, beengedik őket a küzdőtérbe, olykor maguk választhatnak harci eszközt, de inkább az aréna ura szokta kiadni utasításokban előre, hogy ki milyen eszközzel indulhat harcba. Így néha valaki egyértelműen esélytelen, más meg esélyes. Volt arra példa, hogy egy izomhegy, csak egy botot kapott, egy csenevész kis sajtkukac vézna alak meg tele lett pakolva fegyverekkel. Így érdekesebb a játék, mondogatta az aréna ura. Persze nagy felháborodást keltett, de mindig ugyanaz lett az eredmény és a közönség élvezte. A rab mindig elbukott, az idegen pedig mindig győzedelmeskedett.
Az aréna vaskapuja nyikorogva kiemelkedett a homokból és megjelent négy harcos. Volt aki égimeszelő volt, neki egy nagy téglalap pajzs jutott, de tekintélyes súlya miatt ezt is könnyedén cipelte és holmi fadarabként lengette a levegőben, mintha nem is lenne súlya. Pedig azért volt. Rövid kard pihent a szabad kezében, a jobbjában, a balban fogta a pajzsot. Egy lábszárvédő és egy sisak jutott neki felszerelésnek. Oda sétált a kör közepére, megütögette a pajzsot és hörgött, bömbölt párszor. A közönség éljenezni kezdett. Kiírták, hogy ez a fickó már egyszer nyert, ami nagy szó. Nem sokan jönnek vissza győztesként az idegenek elleni párbajból. A második pasas egy vézna, szemüveges férfi volt, erőtlen testalkattal, akár maga a szél is elsodorta volna. Egy egyszerű kardot kapott, semmi egyéb védelmi öltözetet, vagy fegyvert nem lehetett látni nála. Mint egy halálra ítélt, úgy sétált a nagy darab mellé. A harmadik gladiátor átlagos, hétköznapi férfinek látszott. Lándzsával masírozott ki bal kezében, jobbjában pedig egy nagy tojás alakú pajzs pihent, nagyobb, mint a győztes gladiátornál volt. A sisakja is tojásformára emlékeztetett. A negyedik férfi egy lovon lépdelt be peckesen, ő is lándzsával rendelkezett, valamint egy kis pajzzsal és sisakkal a fején.
És ekkor az aréna egy emberként elcsendesedett, pisszenni se mertek. Mint jól nevelt iskolás tanulók az általánosban, mikor a tanár néni végre csendre neveli őket. De ez inkább olyan csend, hogy az izgatottság és a halál szaga a levegőben készteti őket elnémulásra. És nem a tanár néni sikeres eljárása miatt. A nézők feletti részben egy páholyban ott volt az aréna ura, éppen hogy csak biccentett a fejével, mire a színfalak mögött egy-két tettre kész segítő cselekedni kezdett. A kör közepén álldogáló harcosok előtt megnyílni látszott a föld, még most se zajongott senki az arénában és a föld eltűnt, majd egy hidraulikus szerkezettel a felszínre hoztak négy üveg dobozt. A közönség első ízben szegte meg csend fogadalmát és egy emberként hördültek fel. Ami a harcosokra várt, az rosszabb volt az idegeneknél. A négy ember a körben oda fordult hát és rezignáltan konstatálták, hogy az üveg dobozokban tojások vannak. Látszólag a 75 cm magas, bőrszerű, húsos falú tojás nem jelent veszélyt az emberekre. De ez csak a látszat. A gladiátorok konstatálták, hogy az áttetsző anyag belsejében megmozdult valami. Valami, ami nagyon ki szeretne jönni onnan. Egy hosszú farkat vettek észre és rövid kis lábakat és valami lapos testet. A három friss harcos ránézett a negyedikre, hátha látott már ilyet. Amaz is csak a vállát vonogatta, de készen állt és megveregette a pajzsát harciasan, de ezúttal senki nem éljenzett neki. A nézők közül szinte mindenki biztosra vette, hogy eljött a vég. Zümmögve lenyíltak a doboz oldalai és eltűntek a földben, ezzel teljesen szabadjára engedve a halált. De még ekkor se történt semmi. A tojás lakója ugyan ott tekergett bent, belül és tán türelmetlenül, de ezt leszámítva nem akadt fontos fejlemény.
Egyszeriben a tojás fala azonban hullámzani kezdett, legalábbis úgy tűnt. És a bent lévő lény most már igen csak aktív életjeleket mutatva sokkal jobban mozgolódni kezdett, mint akkor, amikor a felszínre került és üvegfal mögött pihent. Jobban tekergett és mintha ki akart volna törni. Nedves, cuppogó hangokat lehetett hallani, szörcsögni kezdett a tojás és a hússzirmok, amik eddig lezárták a tojást, most óvatosan, szinte kérlelhetetlen lassúsággal nyílni kezdtek, mint egy virág, mely a szirmait bontogatja. Kifelé nyíltak és mikor elég teret engedtek a tojásban szunnyadó halálnak, elszabadult a pokol.
Az egész csupán pár másodperc alatt zajlott le, de részletesen leírva egészen hosszúnak tűnik.
A középen lévő tojás jobbról nyílt ki elsőnek. Lakója precíz pontossággal elrugaszkodott a tojás oldaláról, miután apró lábacskáival kimászott és felmérte gyorsan a terepet. Nem volt szeme, de mégis biztosra lehetett venni, hogy kalkulál és számításba vesz mindent. Mint egy pokoli denevér, úgy repült, szárnyak nélkül a levegőben és leterítette azonnal a lovon ülő gladiátor, hiába volt sisakja. A test puffanva landolt a homokban ernyedt tagokkal, a fegyver és a pajzs csörömpölve hullott gazdája mellé, a közönség felhördült. Az arctámadót a sisak nem zavarta, rátapadt, de a csöve bent volt már áldozata szájában, pontosabban a torkában és szorosabbra húzta farkát a harcos nyakán. Lehetett látni, hogy apró teste lüktetett, vagy sokkal inkább, mintha pumpált volna valamit. Ez a valami pedig nem más volt, mint az embrió, amit mindenképpen a gazdatestbe kell juttatnia, hogy teljes legyen a feladata. Az arctámadó egy viszonylag apró teremtmény, olyan ötven centi lehet, farokkal együtt esetleg kilencven centiméter. Egy kézre emlékezteti az embert, ami a pokolból került elő. A kéz még rákra is hasonlít, hiszen két oldalán az arctámadónak négy-négy kis lábacskája van, ami apró karmokban végződik, és ezeket belevájja áldozata testébe, a kéz alján pedig a már említett tojócső helyezkedik el, amin át az embriót juttatja be a testbe. És a farok végezetül, ez pedig nagyon jól jön az arctámadónak az áldozat nyakán való munkálkodás során, hiszen szinte közre fogja azt és hurokba csapja, mint egy óriáskígyó.
A jobb oldali szélső tojás egyszerre nyílt ki a bal oldali szélsővel, de nem volt olyan szerencséje, mint első arctámadónak. Egy lándzsa szelte át a levegőt és nemes egyszerűséggel átdöfte a reptében lévő förmedvényt. Amaz mintha egy magas rikoltó hangot hallatott volna még utoljára és savas esőt fröcskölve a szélrózsa minden irányába, pörögve hullott a porba, közvetlen a lovas gladiátor mellé, akinek arcán ott pihent a pokoli teremtmény. A győztes gladiátor volt leleményes és felkapta ugyanis az elesett harcos lándzsáját, míg megkövült társai csak bámultak és ezzel a lándzsával szúrta át a támadni készülő idegen létformát. A baloldalon lévőhöz csatlakozott a másik bal oldali tojás lakója és együttes erővel próbáltak újabb sikert elérni. A savas eső egyébként a szemüveges férfi bal karját leégette, így az már némileg haldokolva szenvedett. A dupla támadás eredménye az lett, hogy a szemüvegest elkapta az egyik arctámadó, ám a másikat levágta a hétköznapi férfi a kardjával egy ügyes mozdulat kíséretében és a két megmaradt gladiátor kitért az újabb sav áradattól.
A közönség üvöltött, éljenzett, tapsolt és fütyült. Élvezték a műsort. Utána rövid csend lett, majd az aréna ura most mutató ujjával előre bökött, mire felemelkedett egy másik kapu. Először semmi nem történt, aztán halk sziszegés hallatszott, neszezések zaja szűrődött ki a sötétségből. Majd mintha a sötétség megelevenedne, mozgolódni kezdett. Lehetséges ez? De aztán hamar kiderült mi folyik odabent, mert megjelent pár újabb nem várt vendég, nevezetesen az idegen. De inkább idegenek, mert nem egy volt, hanem három. Négy lábon osonva közelített meg a középső a kör közepén állókat. Hosszú csontos farka fenyegetően himbálódzott mögötte, pofájából nyálcseppek csorogtak le és banánfejét vészjóslóan lehajtotta és úgy méregette ellenfeleit. Ez alatt a bal és jobb oldali társa szétváltak és árnyékként követtők őt külső területen, a kör széle felé haladva. A győztes gladiátor mindezt érzékelte és észrevette, de nem sok ötlete volt hogyan végezzen mindhárommal. Az átlagos magasságú társa a jobb oldalra helyezkedett, így legalább egy támadási pontot lefogott. Helyes. Vagyis megpróbált lefogni. De, hogy mi lesz ebből, azt senki nem tudja megmondani. Ekkor a középső idegen félelmetes hangot kiadva, ami harci kiáltásnak is beillett meglódult, szélsebes volt és hirtelen ott termett. A hatalmas gladiátor a kardját felemelte, de az idegen kicsapta a tenyerével. Jobb oldalt megjelent ugyanabban a pillanatban a másik idegen és rövid, de keserves kézitusa után nemes egyszerűséggel, a belső állkapcsával átlőtte a gladiátor fejét és a test ernyedten hullott a földre. Így már három idegen támadt a nagy gladiátorra, de ekkor a levegő remegni kezdett és a férfi nem hitt a szemének. Amit látott az nem mindennapi volt. A remegő levegő helyén megjelent egy… nem… kettő, három… négy… öt… egy egész seregnyi furcsa szerzet! Némelyik csak két méteresnek tűnt, de akadt ott két és fél, sőt három méteres magasságú kolosszus! A gladiátor köpni, nyelni nem tudott meglepetésében és ez lett a végzete. Még látta, amint a fura lények rohanva közelednek felé és egyik ráveti magát a balról érkező idegenre, majd mindketten tovahemperegnek a homokban puszta kézzel. De aztán elsötétült a gladiátor előtt minden. Az idegenek végeztek vele. És mint megunt játékszert, dobták félre, a gladiátor feje hatalmasat csattanva vágódott neki az aréna falának, a közönség felhördült. A két idegen egyszerre próbált támadni a váratlan vendégekre, de azok résen voltak. Az egyik a régi frizbihez emlékeztető tárgyat dobott el, egy kis korongot. Az idegen izmai megfeszültek, ugrani készült felé, ám mozdulatát nem fejezhette be. A test mintha szobor merevvé válna, majd aztán a banánhéj szerű feje szabályosan kétfelé válva hullott a földre. Egyetlen egy vágás volt csupán. És ezt a vágást a frizbihez hasonlító dobó korong művelte. A másik társa pedig egy lándzsával, ami fejlettebb volt sokkal a gladiátorok lándzsájánál, döfte át az idegen kitines páncélzatát és felszúrta. Magasra emelte, a sav fröcskölt a sebzett testből, az idegen erőtlenül kapálózott és rikoltott párat, belső állkapcsát csattogtatta, de nem tehetett semmit. Az ismeretlen vadász tehát a magasba emelte a lándzsára szúrt idegent és olyan bömbölést hallatott, hogy abba beleremegett az aréna. Megmozdította a lándzsáját szakszerűen áldozatában, ezzel további bordák törtek el és végül elintézte a dögöt, amit aztán ledobott a fegyveréről. Ezalatt további vadászok váltak láthatóvá, úgy látszik a harc eleje óta figyelték az eseményeket. Nem öt volt, nem is tíz, hanem húsz, vagy harminc. Húszan máris a kapu felé rohantak minden kérdezés nélkül, ahol sötétség uralkodott, de odabent hirtelen emberi sikoltások borzongták a lelátón lévő kedélyeket, majd további idegenek ugrottak ki és tepertek le két élen rohanó vadászt. Rögtön harcba keveredtek egymással.
Csak úgy, mint az első vadász, aki futva ugrott rá és gurult tova célpontjával, mikor még élt az utolsó gladiátor. Ezek ketten az eseményektől eltérően vívták halálos kézi tusájukat. A dög banán fejét előre lendítve megfejelte ellenfelét, de ezt amaz meg se érezve behúzott neki egy olyan emberes jobbost, amire megreccsent az idegen feje. De nem tört darabokra. Ez alatt az idegen a farkával tekergett ide-oda és próbált olyan pozíciót találni, amivel talán átszúrhatja hívatlan vendégének a hátát és ezzel véget vethet a küzdelemnek. Ezt a vadász pontosan jól tudta. Addig mindenképpen van esélye, amíg a farokkal az ellenfele nem talál jó rálátási szöget, utána viszont már nagyban a szerencsére kell hagyatkoznia részben. Ezért ő is úgy igyekezett helyezkedni, hogy lehetőleg ilyenre ne kerüljön sor. Közben a csuklóján lévő ikerpengéket hívva segítségül adott pár újabb pofont, amik rövid hadakozás után úgy felsértették rovar testét, hogy több sebből vérzett. A vadász hátra ugrott, lándzsát rántott, ami meglepően kicsi volt, de vélhetően egy gombnyomásra elérte eredeti alakját és átszúrta az idegent. A lándzsa utána ismét kicsire zsugorodott és eltette, majd rohant a kapu irányába.
Az arénában maradt pár vadász. Ezek a vállukon lévő furcsa ágyúikról lőttek. Bemérték a döbbent közönséget és módszeresen irtani kezdték őket. Az ostoba közönség azt hitte a műsor része mind, remekül jól szórakoztak, míg nem fordult a kocka. De ez már az aréna urának is sok volt. Felállt, hogy intézkedjen, intett pár ott lévő fegyveresnek, azok lőni kezdtek, de utána holtan roskadt össze. Egy nyíl fúródott a nyakába. A homokban álló egyik vadász küldte a nyílpuskájából.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dexantreal

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Aliens vs Predator   Vas. Ápr. 10, 2011 1:44 am

A földön lévő másik két társa, akik kézitusába keveredtek a kapunál, ők rövid harc után könnyűszerrel terítették le ellenfeleiket és végeztek velük a karjukon lévő ikerpengék segítségével. Így a horda, vagy csapat, együttes erővel rontott be a kapu belsejébe.
És mi várta őket odabent?
Egy emelő szerkezet, mint ami a téren, ahol a tojásokat emelték a felszínre. De ez nagyobb, méretesebb volt. És védőzárral, elektromos mágneses mezővel volt körülvéve. Az egyik vadász kerregett valamit és bevágta könyökével a szerkezet melletti vezérlőpanelt, ami erre panaszosan sercegni kezdett, kék energianyalábok cikáztak rajta, majd bemondta az unalmast és a védő mező megszűnt. A vadászok ráálltak a felvonóra, megnyomták a gombot és elindultak lefelé. Húsz-harminc vadász szorongott, elszántan, tettre készen a helységben. Mint mondtam, két méteresek, de volt köztük égimeszelő három méteres, alakjuk robosztus, ám izmos, és ahogy azt az arénában látni lehetett, nem ismernek tréfát, piszok jó harcosok. Jól fegyverkezettek. A felvonó leért a földalatti bázis szintjére, ajtó nyílt és a káosz fogadta őket. Emberek ordibáltak, vélhetően parancsokat osztogatva egymásnak, fegyverek ugattak fel kétségbeesve és pislákoló fények fogatták a merész harcosokat. A falakon hatalmas, rémisztő árnyékok jelentek meg. Két karmos kéz és két láb, az ismerős banánfejjel és a hátakon lévő négy kinövéssel, amik talán légző csövekként funkcionáltak az idegeneknek, bár a tudósok szerint ezeknek a dögöknek nem is kell oxigén. Mindegy, valamire biztos szolgál. Szóval ott voltak az idegenek és rikoltottak és csapatokban törtek elő, arctámadók is velük haladtak. Az egyik vadász kirontott, lelőtt egy idegent, de egy arctámadó az arcára tapadt és leterítette. A társai felbődültek és kiözönlöttek, futtában az egyik keresztüldöfte társának arcát, ezzel az arctámadót is megölte és sav árasztotta el a környéket. Ha egy festő mindenáron a tökéletes káoszt akarta volna most lefesteni, akkor idilli állapot fogatta volna. Emberek, idegen létformák fergeteges, félelmetes kavalkádja. Hátborzongató sikolyok, ahogy az idegen átdöfi a katonát a farkával és a falnak csapja, ordibálások, a vadászok jellegzetes bömbölései emellett és a dögök magas hangjai. Vér, sav, fájdalom, kín, gyötrelem és halál szaga terjengett a levegőben. Az egyik vadász eldobta a korongját, lefejezett három katonát, és ahogy a korong visszarepült, kettészelt a testénél egy idegent. Egy kis tárgy gurult a vadász lába elé, az lenézett és utána ezer apró darabra robbant. Egy élelmes katona gránátot gurított a harcos alá. És megszólalt az égi zenebona. Ahogy a két méteres harcosok a vállukon lévő ágyúkról lőni kezdtek, úgy a szűk folyosón többszörösére felerősödött a csata zaja. Mintha egy erősítőt feltekertek volna. Itt aztán mindenki kapott hideget-meleget. Az emberek és az idegenek. Pirítósként hullottak megsütve a földre, vagy az idegenek robbantak cafatokra, újabb sav esővel beterítve a helységet. Az emberek visszavonultak, az idegenek hullámokban támadtak. Pár vadász elhullott, hősies küzdelem árán, de így is a vadászok bírták legjobban, minimális veszteségekkel rendelkeztek. Hirtelen öten láthatatlanná váltak újfent és elindultak az általános csatazaj és káosz alatt elkerülő úton, bizonyára a küldetésük teljesítése miatt. A többiek ott maradtak. Úgy tűnik rosszul tették. Az árnyék harcosok, az idegenek szinte megállíthatatlanul özönlöttek, társaik tetemén átmásztak, mit sem törődtek az elesettekkel és az egyre jobban magasodó hullaheggyel. Az előbbi minimális veszteség hirtelen elharapódzott, mint egy járvány és megnőtt, a dögök tizedelték a vadászok sorait. Karmaikkal, fogaikkal és farkukkal kettészelték, tépték, marták ellenségeiket, arctámadók osontak el itt-ott és lepték meg áldozataikat, hogy aztán leterítsék őket a földre és belepumpálják testükbe az újabb életet, mely a halált szolgálta. Hamarosan a vadászok elestek és az idegenek haladtak tovább, mint egy hömpölygő fekete áradat, ami a Halál szolgálatában áll. Egyre csak jöttek, özönlöttek, mint megannyi rovar, félelmetes látványt nyújtottak. Az emberek egy kereszteződés végén vertek tanyát, ahol a hátuknál lévő folyosó zsákutcába torkollott. Így viszonylag könnyedén le tudták védeni a három irányból várható támadásokat. Letelepítettek pár UA 571 Remote Sentry Weapon Systemet. Ez a hosszú nevű fegyver tulajdonképpen egy hordozható automata területvédő fegyver, összesen 16.9 kg súlyú. Egy fémládában tárolandó, fő alkotó elemei a szétnyitható háromlábú állvány, valamint az akkumulátor, az egybeszerelt zárvázat és a szenzoregység. Emellett ne felejtsük el a legfontosabb dolgot, az ötszáz lőszer befogadására alkalmas rakasz. Ez így talán mind temérdek adatnak tűnik, de voltaképpen ezt az őrfegyvert mindössze százötven másodperc leforgása alatt szakavatott kezek könnyedén és precízen össze tudják szerelni. Mindhárom irányba elhelyezték az őrfegyvereket, és kibiztosították, élesítették és mögéjük helyezkedett a maradék emberiség a fold alatti rendszerből. A katonák közül kettő az M56A2 géppuskával volt felszerelve, egynek még lángszórója is akadt, a többiek a tengerészgyalogosoknál rendszeresített és gyakorta használt M41A1 impulzus fegyverrel tüzeltek. Az idegenek pedig jöttek, mint a hömpölygő áradat, végig özönlött a folyosón és támadtak. A földre állított őrfegyverek automatikusan elkezdtek tüzelni, amint a tüzelési zónába ért az ellenség és így az idegenek kitines páncéljai apró cafatokra robbantak szét, beterítve ezzel a falakat ocsmány fekete anyaggal és persze a zöld savval is, mely elkezdte átmarni a borítást. Az emberek megúszták az első hullámot. Rikoltások és harci üvöltések törtek fel megannyi idegen torokból, de nem jutottak előre. Próbálkoztak a földön kúszva, mászva, vagy egyszerűen rohanva. Mások a falak oldalára másztak fel. A két M56A2 géppuskás bekapcsolódott az őrfegyverek tüzelésébe és együtt szedték le a falakról a hívatlan vendégeket. A hullahegy pedig nőttön nőtt és nem akart abba maradni a támadás. Az arctámadók is eredménytelenül próbálkoztak a levegőben, apró darabokra hullottak. Azonban az elmés idegenek idővel belátták, hogy itt nem sokra mennek, páran visszavonultak, mialatt társaik rendületlenül előretörtek. Ez alatt az emberek és az automata fegyverek lőszerei elkezdtek apadni, így már csak idő kérdése volt, meddig tartanak ki. Sorsuk meg volt írva, ütött az utolsó órájuk. Lehetséges, hogy ezzel ők is tisztában voltak. Sőt, szinte biztos. Hiszen katonák voltak. A visszavonult néhány idegen a falakat kezdte el szemlélni, majd hirtelen felkapaszkodtak és eltűntek egy szellőzőnyílásban, miután a kijáratot elreteszelő rácsot könnyedén kivágták. A kis csapat elindult fent a mennyezeten végighaladó szellőzőjáratban, ami a levegőt vezette el a földalatti bázison. Testüket összehúzták és lapos kúszásban haladtak, mégis gyorsan közlekedtek. De nem volt ám szerencséjük. Az automata fegyverek ugyan a lenti tömeggel voltak elfoglalva, de a lángszórós kiszúrta és megsütötte őket. Ropogósra sültek és kitines páncéljuk úgy pattogott a tűzben, mint a popcorn a mikróban. Ám egynek mégis sikerült időben átjutnia. Ez az idegein pont a kereszteződésben landolt a földön és leütötte az őrfegyvereket, majd leharapta a lángszórós fejét belső állkapcsával és még a farkával arrébb vágott egy géppuskás fickót, aki a falnak csapódva eltörte a gerincét a hatalmas erőtől. Egyik impulzus fegyverrel rendelkező katona fejbe lőtte az idegent, aki a közeli találattól hátra repült bele a fekete, hömpölygő tömegbe, ami átmászott rajta, agyon taposták és vérengző fenevadként vetették magukat az immár védtelen maradék katonákra. Mondhatni, nemes egyszerűséggel cafatokra cincálták az idegenek a kevés katonát. Csak pár rovar esett el a támadásban, miután az őrfegyverek semlegesítve lettek. Az áradat elsodorta a maradék embereket. Az idegenek győzedelmeskedtek.
És mi lett a külön utakon járó vadászokkal?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dexantreal

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Aliens vs Predator   Vas. Ápr. 10, 2011 9:56 am

Ő nekik sikerült még a káosz kiteljesedése előtt elhaladniuk a végzetes helyen, melynél társaik életüket vesztették. Végig rohantak a folyosókon, továbbra is a láthatatlanságban, jótékony védelmében, látták az embereket, amint éppen az őrfegyvereket állították be. Még nem voltak élesítve, így nem kellett tartaniuk a lelepleződéstől és a harctól. Elintézték volna őket könnyen, őrfegyverekkel együtt is lehet, de most nem bocsátkozhattak harcba. Az egyik ember megérezte a jelenlétüket, ahogy viszonylag közel futottak el, robosztus súlyuk ellenére meglepő módon nagyon is nesztelenül. Az ember mégis feleszmélt és körbe nézett, majd vállat vonva folytatta az őrfegyverek felállítását a társával. Újabb folyosók jöttek, egykét kereszteződés és utána egy hatalmas zsilip ajtó, egy jókora, több méteres. A levegőben hirtelen megjelent a jól ismert dobó korong, a zárszerkezetet elintézte és utána az ajtó kinyílt, a vadászok pedig futtukban váltak láthatóvá. Belépve egy hatalmas helységben találták magukat.
Fehér köpenyes emberek sikítoztak és kétségbe esve fogadták el azt a tényt, hogy az idegenek áldozatává váltak. Tudósok voltak. Az idegenek kezükben vitték őket és a falakra ragasztották, nyálkával vonták be testüket a szájukból kifolyó nyál tenger segítségével, ami így gyantaként működött. Egyszeriben a sikoltozás is abba maradt, mintha elkábították volna áldozataikat. A falak előtt pedig néhány idegen tojás várakozott, melyek az arénában lévőkhöz hasonlóan cuppogva kezdtek kinyílni, kimászott az arctámadó és egyből ráugrott az egyik tudósra. A vadászok nem törődtek velők. Vállukon lévő fegyvereikkel könnyedén elintézték a pár idegen harcost és miután azok a savas vérükben fetrengve lehelték ki lelküket tovább sétáltak. A helység egy csarnok volt őfelsége befogadására alkalmas a méretes befogadó képességével. Őfelsége pedig nem volt más, mint az idegenek királynője. Ha azt mondjuk, hogy ezek a teremtmények a Halál szolgái voltak, akkor a királynő volt a pokoli teremtmények legpokolibb teremtménye. Ott ült a helység végén a sarokban és egy hatalmas áttetsző anyagból készült, nyálkás cső segítségével éppen egy tojást rakott le a talajra. A vadász fogta a nyílpuskáját, lőtt egyet és a tojás szétfröccsent, sav spriccelt belőle. A királynő hat-hét méter magas, figyelem felkeltő alakjával rájuk nézett, érzékelte a vadászok jelenlétét. Két kis karma van, mondhatni csökönösek, mint a dinoszauruszok királyának, a T-Rexnek. A feje jóval nagyobb az átlagos idegenek fejénél és egyáltalán nem az a jellegzetes, hátra hajló banán alakra emlékezteti azt, aki egyszer láthatja. Hanem inkább egy hatalmas taréj, vagy korona, egyben roppant erős is ez a fej. És ezzel a fejjel a királynő méregetni kezdte a betolakodókat, hatalmas pofáját kitátotta és falakat megremegtető üvöltést hallatott. Mintha a fal megelevenedni látszott volna. Az árnyékokból kibújtak az idegenek, azok is csatlakoztak, akik már végeztek az áldozatok falra ragasztásával és egy idegenként rohantak száguldva a vadászok felé. Azok pedig nyílpuskával, váll ágyúból tüzeltek, dobó korong szelte át a levegőt és fél perc múlva idegenek hullájával volt tele a fészek. Mert ez volt az idegenek fészke. Ekkora királynő elszakadt a helyétől és a tojócsöve darabokra hullott, valami furcsa anyag folyt ki belőle és a talajt eláztatta. Így ahogy felegyenesedett amennyire csak lehetett, sokkal jobban lehetett látni a méreteit. Döngő léptekkel megindult a vadászok felé. Azok harcba bocsátkoztak vele. Elhasználták a távolsági fegyvereiket, a lándzsákat megtartották és vállról tüzeltek. Egy-kettő talált, ezek apró, jelentéktelen sebet ütöttek a királynő hatalmas testén, melyből pár kisebb sav patak folyt le a földre. De a hatalmas szörnyeteg ezt fel se vette. Dühödten bömbölve robogott a prédák felé. Farkával egy vadászt egyszerűen feltűzött és kettévágta annak testét, amaz egyet hörgött és meghalt. Mancsával próbált kapkodni a vadászok irányába, akik elkezdtek mozogni körbe-körbe és lőtték, az egyik ekkor a karjánál megnyomott egy gombot, amin egy kis vezérlő panel jelent meg. Kerregett valamit a társának, amaz bólintva morrantott és tovább lőtt. De ekkor a királynő belső állkapcsával átlőtte a vadász hasát és az elemi erőnek köszönhetően a fészek falánál landolt. A vadász egy időzített bombával akarta felrobbantani a fészket és ezzel együtt a környéket. A maradék három körbe körözött, de mivel a létszám fölény itt nem fizetődött ki a méreti fölény miatt, ezért hamar elkapta őket az idegenek királynője és semlegesítette őket. Kettőt meghagyott élve, ezeket a csatából a fészekbe sereglő tengernyi idegen szépen a falhoz tapasztotta szintén. És az élet ment tovább a fészekben, de most már emberek felügyelete nélkül és oktondi vadászok jelenléte nélkül.

- Szóval ez történt. Egy ideig minden szép és jó volt, de az irányítás kicsúszott a kezünk alól és erre a megoldásra keresünk egy tisztogató csapatot, akik egyben megnézzék a jelenlegi szituációt. Jelentenének, majd feltakarítanának – közölte a teremben Richard Kleiton.
- Várjunk öregem. Ha ezek az izék ilyen kurva sokan vannak, miért csak egy osztagot akar küldeni a bolygóra? Ez kész öngyilkosság! – háborgott természetesen Jackson.
- Nos, örömmel mondhatom, hogy kapnak egy különös embert maguk mellé, aki tengernyi tapasztalattal bír az idegenekkel kapcsolatban – szólt Kleiton. – Bejöhet! – mondta fennhangon és a terem hátsó ajtaja kinyílt és egy nő lépett be.
- Ellen Ripley! – súgta Travish áhítattal.
- Bizony, Ellen Ripley, aki a Nostromo altisztje, aki aztán megannyi idegen támadással került kapcsolatba és igen közelről ismerkedhetett meg kedves kis barátainkkal.
- Hagyja a kedves jelzőt, Kleiton – szólt Ripley és odasétált az asztalhoz, rátámaszkodott két tenyerével és hidegen végigmérte a katonákat. Amazok unott képet vágva, szinte félvállról véve nézték az élő legendát, egyedül Travish kezelte úgy Ripleyt, ahogy hírnevéhez méltóan kellett volna. Mukkanni, se mert és akkorát nyelt, hogy majdnem megfulladt. Köhögött egyet és verejtékező arccal máshova nézett, látszott, hogy kezd vörösödni. Godzilla oldalba bökte és röhögött. Ripley felvonta a szemöldökét, mire a néger óriás elcsendesedett és feszengeni kezdett. A nő pedig Travisht méregette, majd egyenként szemügyre vette a többieket. – Kleiton, maga hülyének néz engem? – fordult utána a férfihez.
- Ööö, izé..
- Nem egyszer volt rá példa, hogy körülbelül ennyi emberrel indultam az idegenek ellen és nem sok jó lett a vége.
- Kapnak egy kis szerkezetet, aminek segítségével a levegőbe repíthetik az egész kócerájt – mondta Kleiton. – El kell helyezni bizonyos pontokon…
- A fészekben is?
-… a fészekben is. A pokolba is, Ripley, ne hozzon kellemetlen helyzetbe! – kérte Kleiton.
- A Weyland Yutani változtatott a hozzáállásán, vagy csak maga ilyen nyámnyila?
- Nos, nézze Ripley, tudjuk, hogy az egy veszélyes hely és itt már mi se tudunk mit tenni.
- Ezért akarnak csak egy osztagot beküldeni? – szólt mérgesen Jackson.
- Kuss, Jackson – mondta egyszerűen Hawkins őrmester, aki kiképezte őket és megmaradt a csapat tisztjeként, vezetőjeként.
- Köszönöm – szólt Kleiton.
- Nem magáért tettem. Mi itt nem nagyon csípjük a Weyland Yutanit, szóval bökje ki és utána vonszolja el a szaros seggét – mondta fapofával az őrmester, a többiek vigyorogtak, majd ők is hidegen méregették a fickót, még Travish is, bár nem nagyon tudta miért kell utálni a céget. Ripley elmosolyodott és várt. Kezdett kellemetlen lenni a szituáció a céges embernek a teremben.
- Mindegy, akármit is mondanak, tesznek, a dolog nem változtat a tényeken. A tények pedig a következők. A Friori bolygón elszaporodtak az idegenek, egyetlen megoldás létezik csupán, felrobbantani. De meg kell bizonyosodni, hogy nincsenek túlélők ott, ha vannak, ki kell hozni őket. Gyors felmérés, mint egy remek séta a szabadban, ez alatt leteszik a bombákat, a fészekben is, kihangsúlyozom a fészekben is. Utána elpucolnak és integetnek az idegeneknek fentről, akik majd maguk után repülnek, de már nem fognak ártani maguknak. És van egy királynő is. Ripleynek már volt dolga sima idegennel és királynővel is. Szóval nagy segítségükre lesz, ez egy kiemelt prioritású ügy, de titkos, mivel a Friori a közpolgárok szemében nagyszerű bolygó és a Weyland Yutani, valamint a társ cégek egy fontos bolygót veszítenek el. Ezért mindenképpen úgy kell tálalni a hírt, hogy legalább megállítottuk a terjedést és nem kell aggódnia senkinek. Ennyi és nem több – hadarta Kleiton, látva, hogy rosszra fordult a helyzet.
- Jól van, eltakarítjuk a dögöket – szólt Ripley.
- Ez egy katonai művelet Ripley, maga csak asszisztál – szólt Hawkins, de bólintott. – Jól szólt, elkenjük a mocskoknak a szájukat.
- Mintha már hallottam volna ezeket a szavakat – mosolygott a nő. Ellen Ripley miután a Nostromo hajón elintézte az idegent, mélyálomba került egy fagyasztó kapszulában és évekig sodródott az űrben, véletlen akadtak rá. Ezután elment egy katonai csapattal egy telepre, mint tanácsadó és ott is ezzel a szöveggel traktálták. – És a végén az én segítségemre szorultak. Ám legyen, ön a főnök őrmester.
- Ne aggódjon Ripley, nem úgy bánunk magával, mint egy darab szar, csak tudja itt a seregben megvan mindennek a maga helye és módja, rendszere. McCoyt amúgy is odáig van magáért – szólt az őrmester, tisztelgett a céges embernek és kisétált a teremből.
- De őrmester! – nyögte kétségbeesetten Travish és korábban vörös volt, de most egyenesen rák vörös lett. A többiek jót röhögtek, pacsiztak egymással és kifelé indultak.
- Legalább jó hangulatban halunk meg Godzilla – szólt kifelé menet Jackson.
- Ja – vigyorgott a nagydarab néger.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dexantreal

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Aliens vs Predator   Szer. Ápr. 13, 2011 12:41 am

Ripley pedig elővette Travisht.
- Ez igaz, McCoyt? – kérdezte mosolyogva. A fiú pedig enyhén szólva is verejtékezni kezdett és nem azért, mert esetleg meleg lenne a levegő.
- Ööö… skacok, segítsetek már! – szinte visította Travish.
- Tudni kell csajozni, Travish – röhögte Jackson kajánul. Nem volt baja a sráccal, de jó volt rajta écelődni, főleg, ha már az őrmester is ezt tette. Egy jó katona ne maradjon ki a sorból és kövesse a felettesét minden baromságban, gondolta Jackson. Elején utálta a kemény kiképzés miatt az őrmestert, de úgy gondolta, hogy fasza csávóval van dolga és az őrmester olyan, aki mindent megtenne az embereiért a legnagyobb szarban is. Hawkinsra számítani lehet, vélekedett magában Jackson. Elment, hogy letegye magát és befordult az állomás egyetlen szórakozóhelyének kijelölt helyre, a bárba. Nem kell semmi nagy dologra gondolni, kicsi kis hely, pár székkel és egy pici pulttal, ott is voltak székek. A pult mögött pedig nem nők voltak, hanem egy-egy android. Nekik úgy is mindegy, mennyit állnak ott. Fapofával várták a rendeléseket és fapofával adták le a rendeléseket. Minden zökkenőmentesen ment. Jackson és Godzilla letették ülepüket, ahogy Jackson szokta mondani, meg még a segg szót alkalmazza előszeretettel és rendeltek egy szintetizált sört.
- Egész jó – szólt Jackson.
- Ja – helyeselt Godzilla. – De nem az igazi, az biztos.
- Kurvára nem, különben miért lenne az elején a nevében, hogy szintetizált? Te, ökör – vigyorgott a néger.
- Mindegy… én szerintem itt a seregben senki nem tudja milyen az igazi sör. Mindenki arról beszél, hogy sör így, meg úgy és milyen király… egyetértek, de létezik egy kibaszott ember, aki még ivott igazi sört? Szerintem nem.
- Na, ja… kurva rég harcolunk a dögök ellen. Itt a huszonkettedik században szerintem senki se emlékszik már a Földre – sóhajtott Jackson. – Nincs is olyan, aki élne! – röhögte.
- De… - szólt Godzilla.
- Ki? – köpte ki sörét meglepetten Jackson. És egy újat rendelt.
- Weyland – morogta a nagy darab óriás.
- Ja, tényleg – bólintott Jackson. – Ezért kellett kiköpnöm a söröm… mindegy… a másik meg Ripley, ha minden igaz. Ha már Travish pletykás, hát én is hallottam pár dolgot Ripleyről… á, szeva Ripley – nyelt félre Jackson és megint majdnem kiköpte italát, mert a fent említett nő ekkor lépett be a bárba… a két néger srác nem kisebb meglepetésére Travishel az oldalán, aki még mindig vörös volt és zavartan pislogott körbe.
- Üdv, fiúk. Mit hallottál rólam, Jackson? – mosolygott Ripley és leült az említett férfi mellé és rendelt ő is egy sört. Travish a nő mellé telepedett le és ő is kért egyet.
- Hogy te elvileg még emlékszel a Földre és volt valami katonai ügyed… meg meghaltál.
- De itt vagyok – így Ripley.
- Az igaz, ködös az egész, szerintem senki sem tudja az igazi történetet.
- Csak én és ez így is van jól – hagyta rá Ripley. Ellen Ripley valóban látta a Földet és emlékszik azokra az időkre. Anno a Nostromo fedélzetén teljesített szolgálatot és az LV-426 bolygón először ő botlott bele az idegenekbe az emberiség történelme során. Ő volt az, aki először látta az idegeneket. Megölte őket. Visszajött a Gatewayre, miután rátaláltak az űrben, a kapszulában. Ekkor felkérték, hogy menjen újfent el a bolygóra, de csúnyán átverték és kis híján gazdatestet csináltak belőle. Ismét sikerült felül kerekednie az idegeneken egy katonával és egy kislánnyal, akinek a neve Newt volt. Ők élték túl egyedül a szakaszból, a többiek odavesztek. Egy börtöntelep bolygóra szálltak le, de csak Ripley élte túl. Newt és a katona meghalt, arctámadók végeztek velük, Ripley felboncolta a kislányt, hogy megbizonyosodjon, nincs benne idegen létforma és utána elégették. Ám mégis voltak idegenek a bolygón, így újra harcba szállt és mivel nem tudta legyőzni őket, ezért belevetette magát a fent említett égetőbe, valami hatalmas üzembe az embrióval a testében és számára véget ért a történet. Csakhogy az Aurigán egy kis csapat katonai létesítményen Perez tábornok idegenek kutatásába kezdett és úgy indította az egész eljárást, hogy Ellen Ripleyt hosszú és fáradságos munka után tudósok segítségével újra klónoztatta. Benne volt az idegen is, akit Ripley belevetett magával együtt az égetőbe. Kiderült egy királynő. És innen ismét elszabadult a pokol, Ripley pedig túlélte és még látta a Földet utána. De már a Föld megsemmisült, az emberiség pedig a Marson telepedett le Egyesült Nemzetek név alatt. De ezeket a dolgokat senki nem tudja, úgy ahogy Ripley előtte kinyilvánította. Nos, annyi azért mégis a közemberek és közkatonák tudomására jutott, hogy Ripley egy legenda és kevesek még azt is elmondhatják, hogy élő legenda, akik érintkeztek vele. Mint például Jackson, Godzilla, Travish és ez az egész kis csapat, meg még pár másik ember. Meg a Weyland Yutani küldöttje. Ellen Ripley az emberiségnek az idegenekkel szembeni harcban egy hős megtestesítője lett napjainkra és rengeteg kitalált történet kering róla és mesék és egyéb dolgok, sokan felnéznek rá. Persze Ripley erről keveset tudott, nem nagyon értesült az ilyen dolgokról.
Ezután beszélgettek egy picit, Travish is felélénkült, magához tért és kissé sikerült levetkőztetnie zavarodottságát és feloldódott. Bár azért még előfordultak kisebb balesetek, véletlen kiöntötte a sörét, mikor Ripley megdicsérte, mert úgy hallotta Hawkins őrmestertől, hogy egész jó katona lett. Elbeszélgették az időt és utána mindenki elindult a szálláshelyek felé, mert holnap lesz a bevetés.
- Travish – szólt Ripley, mielőtt a fiú be akart volna menni a szobájába.
- Igen? – fordult meg a fiú.
- Lenne egy perced?
- Végül is, ja.
- Akkor gyere – intett Ripley és elvezette az ő szállás helyére, átlagos kis hely volt. Egy pici konyha is meghúzódott benne, egy mellékhelység, egy szoba, amiben volt az ágy és kész, ebből állt Ripley szálláshelye. Nem nagy szám, de a célnak tökéletesen megfelel, hogy az ember kialudja magát. Ripley belépett, Travish zavartan követte, nem értette miért vezeti ide a nő, mi lehet az indok, hogy ezt teszi vele és vajon mi fog történni.
- Miért vagy ilyen? – érdeklődött Ripley, oldalra billentett fejjel.
- Milyen? – hökkent meg Travish, miután besétáltak a szobába és leültek az ágy félére. Travish félszegen vallotta be magának, hogy a jelenlegi szituáció roppant mód zavarja és furcsa gondolatai támadtak, amik erősen az erotika buja világában mozogtak.
- Kicsit aranyos… kicsit teszetosza… kicsit édes… és ugyanakkor egy kemény katona – suttogta Ripley és közben arca egészen közel került a fiú arcához.
- Ööö… nem tudom… te Ripley, ezért hívtál be? – nyögte a fiú és most már újból verejtékben fürdött, mint nem rég a folyosón, mielőtt a bárba indultak. Enyhén szólva is zavarta őt a jelenlegi helyzet és nem tudta mit tegyen. Azt se értette, mi ütött a nőbe.
Ripley pedig hirtelen rákulcsolta kezeit keményen Travish nyakára és magához húzta, majd ajkai találkoztak Travish ajkával és forró, mohó csókban forrtak össze. A nő behunyta a szemét és élvezte a buja pillanatokat. Idejét se tudta mikor volt utoljára férfivel és ez már nagyon hiányzott. Bár Travish még szinte fiú, eléggé fiatal, a csapatban ő a legfiatalabb. De a célnak tökéletesen megfelel. Ripley a hátára feküdt az ágyon és közben magával húzta partnerét is, aki kapkodva kapott levegő után és szemei kerekre tágultak a döbbenettől. Mikor felröppent a pletyka Ripleyvel kapcsolatban, arra vágyakozott, hogy megszólítsa, azt nem is remélte, hogy a legenda ágyában köthet ki.
Forró éjszaka kerekedett a dologból, Ripley és Travish többször egymásé lettek és a nő végül kielégülten nyúlt el, mint egy fáradt, jól lakott vadmacska, vagy anyamacska. Travish pedig a legboldogabb embernek, élőlénynek érezte magát az egész galaxisban. Ripley is örült, mert végre ismét érezhette ezeket az apró örömöket, amiben talán már évszázadok óta nem volt része.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Aliens vs Predator   

Vissza az elejére Go down
 
Aliens vs Predator
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Általános :: Társalgó-
Ugrás:  
Fórum készítése HungarianForum-on | © phpBB | Free forum support | Kapcsolat | Report an abuse | Create a blog
mobil avptrinity