A Pilóták Az előzmény:A xenomorphok egy ősi faj mesterséges gyermekeiként születtek több tízezer évvel ezelőtt. Akik egy hatalmas brutális polgárháborút vívtak maguk közt. A technológiájuk ogranikus volt és olyan erős, hogy egy csata veszteségei milliók voltak. A háború évtizedek óta tartott, és úgy tűnt soha nem ér véget, amíg az egyik fél ki nem talált egy halálos ötletet.
Az első kísérlet volt, hogy biomechanikus fegyvert készítsenek, a koncepció, készíteni egy kitartó, vérengző fegyvert ami adaptálódik a környezetéhez, majd, furcsa szaporodása révén kiírtja a körülötte lévő szinte összes organizmust. A lényeket hangyaszerű bolyokba rendezték, tudatukat ehhez igazították, erre azért volt szükség, hogy a terjedésüket kordában tartsák, mindig közel kell lenniük a királynőjükhöz.
A kísérlet teljes siker volt (elsőként a Proteuson), a lények alapvető használata a beszivárogtatáson alapult, becsempésztek a populációba egy tojást, az kikelt, gazdatest után kutatott, újra megszületett a gazdatestből persze megölve azt, majd a következő feladata olyan lényeket keresni amiket tojássá alakíthat, amik majd újabb gazdatestek után vadásznak. Így a populáció hamar kihalt és állítólag a pilótáknak volt egy eszközük az ottmaradt idegenek biztonságos kiírtására.
A pilóták szabadjára engedték a fertőzést ellenségeikre, a proteusi kísérlet biztonságosnak tűnt. Egy tökéletes fegyver volt, a küldetéstől függően egy szállítóhajó felvett egy királynőt, dolgozót, vagy csak egy tojást, majd eljutatta a kiírtandó bolygóra. A háború hamar véget ért. A xenomorphokat úgy tervezték, hogy alkalmazkodjanak a környezetükhöz, de az alap morfológiájuk ne változzon...megváltozott. Mielőtt a pilóták meg akadályozhatták volna, a kísérletük kicsúszott az irányítás alól, fejlődtek. Egy apró jelentéktelennek tűnő változás volt, ami nem volt benne az alap hangya rendszerben, Fészek Zselé. Az anyag amit az idegenek a királynőik létrehozásához használtak. Mikor észrevettek pár fertőzött bolygót amiknek nem kellett volna fetőzöttnek lennie, aggódni kezdtek. A reprodukálódás csodájával megáldva, az idegenek hamar létrehozták saját királynőjüket, majd kitörtek béklyóikból.
A pilóták eltűntek, évezredekkel később azok a bolygók ahová egy lény is került, kipusztult. Ám szállítmányozás nélkül nem tudtak tovább terjedni. Lerohanták könnyedén a bolygókat, majd kipusztultak maguk is, hosszú életűek, de nem hallhatatlanok, évezredekkel később kihaltak. A tojások fosszilizálódtak, a testek elrohadtak, az utolsó hírmondója is eltűnt a fajnak...legalábbis azt hitték. Egy szállítóhajó maradt, ami a Proteusról indult, több ezer éves sztázisban tartva a hordozott tojásokat.
Ám ez a hajó lezuhant, távol a bolygótól, az LV-426-on, a pilóta meghalt, mikor egy idegen tojás kiszabadult és beleimplantálta a gyilkos fajt. A pilóta, tudva, hogy meg fog halni, viszonylag biztonságban letette a hajót a bolygón majd elküldött egy figyelmeztető jelzést. A sztázismezők megsérültek és egyen kívül az összes raktár kipusztult, a hajón több ezer tojás lehetett. Ám a megmaradt sztázismezőben lévő tojások, az idő vasfogával viaskodva a végtelenségig vártak, hogy megtalálja valaki őket.
A biomechanoidok:A technikai kifejezés a pilótákra a biomechanoid szó, teljesen összhangba kerültek a gépeikkel ami fejlődésüknek és természetüknek volt köszönhető. Az intelligenciájukat senki sme ismeri igazán, és valamennyire hasonlítanak is a humánokhoz. Két karjuk, lábuk és szemük van, egy szájjal, de ez az összes hasonlóság. Nagyon magasak, 12-17 láb (4-6 méter), hihetetlenül erős karokkal és lábakkal, a szemük nagyon gyenge, szinte vakok. A színük sötét hús színűtől a korom feketéig terjed.
Az agyuk egy teljesen más szinten működik, ezzel olyan erőknek parancsolva, amiről soha nem is álmodnánk. A technológiájuk is teljesen beépült az életükbe. Látszólag úgy tűnik, hogy organikusak, ám valamiképpen rendelkeznek azzal a képességgel, hogy valahogy egybe olvadjanak a használt technológiájukkal, legyen az egy egyszerű eszköz, vagy épp egy egész űrhajó. Mikor egybeolvadnak, az eszköz a saját elméjük meghosszabításaként szolgál. Léteznek a háborút túlélő pilóták, de nomád életmódot kezdtek élni a háború után. Általában egymagukban vannak és a halált várják. Páran aktívan a megmaradt technológiájukat keresik, hogy elpusztíthassák azt, hogy ne végezze senki úgy ahogy ők. Megint mások újra akarják éleszteni a fajukat a semmiből. A félelem és gyűlölet keverékét érzik a xenomorphok iránt, ami egy elég morbid hozzáállás, általában, ha idgeneket találnak, azokat kétségkívül elpusztítják. A megmaradtak akik az űrt szelik keresztül a saját fajuk eltűnés