A végtelen dzsungel

A terv kivitelezése megtörtént, mire az egyik alien vissza is pattant "fal"-adról, a másik azomban még időben kitért a tetem elől, azomban így a falhoz csapódott, időt nyerve a te számodra. Miután lerázta magáról a törmeléket, feléd veti magát..

Két támadóm viszsapattant a testőr teteméről, így időt nyertem felkészülni a további harcra. Kezdtem kimerülni, így igyekeztem rövidre fogni a küzdeknet, Az egyik bestia lerázta magáról a törmeléket,s felém ugrott. Legalább ez a dög a kezemre játszott, ha már a pajtársai nem adták olcsón a bőrüket. Amíg a levegőben van, nem tud semerre kitérni, így hát vállágyúmat célra tartottam és lőttem. Kicsit alá céloztam, hiszen a gravitáció ugyanúgy hat az kemény húsúakra is, mint minden más élőlényre. A lövés után azonnal oldalra szökkentem, hogy a lény ne rám zuhanjon, ha a lövés célt tévesztene. Ugrás közben aktiváltam karmolómat, hogy a lényre vethessem magam annak földetérésekor, s a fejébe döfhessem az ikerpengéket. Mindazonáltal, ez csak b terv volt, hiszen bíztam a plazma lövedék sikerében. Ha ez a fenevad kímúlt, kezelésbe vehetem éledező kis barátját is.

A lövés a fenevad vállát érte, így oldalt vágódott a földhöz, ám amint földetért egy termetes yautja csuklópengéjével is megismerkedett, ami rossz hatással volt szegénykére. Eközbe másik társa is támadó pozícióba állt, azonban még mielőtt ugrott volna, megelőző támaásként kétszer egymásután elsütötted vállágyúdat, ami a bestia koponyáját, és mellét roncsolta szét. A talaj alattad mozogni kezdett. egyre erőteljesebb kilengésekkel, majd fokozatosan csökkent, és újra erősödött. A por felkeverődött, tömény, dohos levegővel volt tele az egész járat. A plafonról, és a falakról földdarabok gördültek le. Ekkor szemed a hibridre tévedt. Mér nem élt, azomban annál elevenebbek voltak társai, akik ugyan átlagos xenomorphok, ám számukat nem tudtad megállapítani, hiszen nem látszott a "csapat" vége. Gondolkodás nélkül feléd indult a végtelennek tűnő szakasz. (Tőled balralévő folyosó nyitott, az ellenfelek kb. 20-an vannak)

A plazmalövedék csak a keményhúsú vállát találta el, ám egy fürge mozdulatom után bevégezetett a bestiának. Társát kizárólag a vállágyúval öltem meg. Bár mindkét lövés célba talált, a járat remegni kezdett, a falakról törmelék potyogott, s ha ez nem volt elég, egy fészekaljnyi idegen közeledett az egyik folyosóról. Már majdnem elérték a predalien tetemét, de eltökéltem, nem hagyom veszni a nemes trófeát. Futásnak eredtem a csorda felé, s menetközben felkaptam a földről mindkét kardot, az alkari panelomra erősítettem őket, majd beindítottam a forgást. Mikor a plazmaélű pengék eléggé felgyorsultak, karomat előre nyújtottam, s kioldottam a kardokat. A fegyver sugova a támadók felé repült. Szikrákat hányt, ahogy itt- ott hozáért a falakhoz. Amint a pengék elérik a fenevadak első sorait, vállágyúmmal egyenesen föléjük lövök, hogy a járat rájuk omoljon. Ez az együttes támadás remélhetőleg feltartja őket addig, amíg a ceremóniás késsel lefejezem hybridet. Ha megvan a fej, a hónom alá kapom, s már futok is a praetorián tetemhez, hogy aztán a hátamra köthessem széles koponyáját. Bár már leszögeztem magamban, hogy vadász vagyok, nem harcos, mégis egy régi de jól bevált csatatéri művelethez folyamodok ezután. Szégyen a futás de hasznos, főleg ha úgy nevezzük: tervszerű visszavonulás.

A pengék, még ha nem is erre a célra készültek, tökéletesen megfeleltek rá. Szépen utat vágott magának, plazmaélei szinte szeletelték az elő kerülő akadályokat. Csak 4-5 idegen élte túl a mészárlást. Ezek nyomban elindultak feléd, ám a lezúduló törmelékeső megálljra kényszerítette őket. A hibrid nyaka reccsent egyet, ahogy zsebkardot átmetszette torkát, majd egy laza mozdulattal felkaptad, és a másik iránbya futottál. Eközbe xenomorph már felütötte fejét a törmelékek közül, ám még korántsem voltak harckész állapotban: kézzel-lábbal kapálództak, hogy valahogy kijussanak. Az előbbi műveletet ismét végrehajtottad, csak ezúttal a praetorianon. Épp az utat kerested, melyen majd továbbmész, mikor három alien kijutott élve a kupacból. Ám ekkor a földrengés felerősödött, és már a falhoz kellett lapulnod, hogy stabil maradj. A föld egyre csak remeg, és remeg, majd a tőled balra lévő folyosón (pár lépés a kanyarig) fény üti fel a fejét. Halvány, azonban remény mindig van..

A forgó kard letarolta az idegeneket. Nem hiába a mondás, minél sűrűbb a kalász, annál könnyebb learatni. Elégedetten figyeltem, miként hullanak el a fenevadak a gyilkos pengék alatt. A túlélők támadni próbáltak, de vállágyúm rájuk omlasztotta a plafont, így volt időm begyűjteni a hibrid trófeáját. Ám közben ezek a felettébb szívós savvérűek kezdtek előmászni a törmelék alól, akár az élőholtak, bár szerencsére még úgy is mozogtak. Mindesetre sietve a hátamhoz kötöttem a fejet, s közben a másik tetemhez futottam, s azt is lefejeztem. Nem bírtam megállni, hogy ne simítsam végig a fényes koponyát, egy elégedett morgás kíséretében. Sajnos nem volt időm további örömre, mivel egy újabb rengés rázta meg a barlangrendszert, s három idegen is előmászott, akik már koránt sem viselkedtek zombik módjára. A friss trófeát szorongatva a falhoz lapultam a törmelékeső elől. Nem messze tőlem egy apró rés nyílt a falon, s világosság szűrődött be rajta. A futásnak eredtem, úgy magamhoz szorítva a praetorian koponyát, mintha az életem függne tőle, s csak reménykedtem, hogy a fényen túl nem a fekete harcos vár.

A rengés az idegenek figyelmét is lekötötte, és azonnyomban siettek vissza királynőjük védelmezésére. Ám neked sem volt maradásod, így tovább támolyogtál a lyuk felé. Amint aláértél, egy törmelékesőt kaptál a nyakadba, ami a szó szószoros értelmében "levett a lábadról". Hamar kiszabadítottad magad a kövek fogságából, majd egy meggondolt mozdulattal a földig rugóztál, és a több méter magasan lévő lyuk felé vetetted magad. Mivel sok időd nem volt, ezért nagyot kellett ugranod. Ez másodszorra össze is jött, siekrült két erős kezeddel fogást találnod a lyuk szélén.

A potenciális kijárat felé futva egy adag föld rám esett, de szerencsére sikerült kimásznom alóla. Felnézve fényt láttam, mely egy lyukon át szűrődött be. Először a praetorian fejét dobtam ki a lyukon, majd pár rugózás és egy sikertelen próbálkozás után én is megkapaszkodtam a peremen. Felhúztam magam, felkaptam a koponyát és futásnak eredtem, abba az irányba, amerről eredetileg jöttem. Eszem ágában sem volt a lyuk közelében lenni, mikor ez az egész beomlik. Bár élveztem a lent töltött időt, egy jó ideig nem akartam kemény húsút látni.
Futás közben jutott eszembe, hogy a kard meg a trident lent maradtak, de ezt nem is bántam, mivel sosem szerettem őket igazán. Jók voltak, de talán túl jók, egy igazi vadász tradicionális fegyverekkel vadászik.

Már fél tested kinn volt. A nyílás apró törmelékek lepotyogásával egyre nagyobbá vált, ráadásul, ebben a pillanatban valami a lábadba kapott. Természetesen egy xeno volt, aki két karmát mélyen lábadba vájta, és szekunder nyelvével a mellkasod felé csattogtatott. Eközben a nyílás egyre szélesebb, és szélesebb lett...

Már fent kapaszkodtam a peremen, mikor a lyuk omladozni kezdett, ismét. Próbáltam tovább mászni, de valami megragadta a lábam. Lenézve egy savvérűt láttam a csülkömbe kapaszkodni. Ezek a mocsok dögök nem adják fel. Kitartásukkal elnyerték megbecsülésemet.
Látva az újabb ellenfelemet, legszívesebben levettem volna magam, hogy megvívjak vele és társaival, de az eszem mást parancsolt. A jó játékos tudja, mikor kell abba hagyni, márpedig most túl forró volt a talaj, hogy a dicsőség utáni megszállott hajsza miatt fölöslegesen áldozzam fel az életem. Mit ér a trófea, ha nincs nőstény, akinek megmutathatom, s magomat megosztva vele megszülessen nászunk gyümölcse? Hiszen mi másért kell a trófea, ha nem a legvégső célért, a szaporodásért, ami nehéz, ha a vadász éppen halott. Ezen megfontolásból erősebben kapaszkodtam bal kézzel, miközben a bal alkari panelba akasztva a karmolót kibiztosítottam azt. Ezután kinyújtottam a kezem, becéloztam a lény fejét, s kilőttem a pengéket. Ha megpusztul a bitang, kimászok, fogom a testőr fejét, és futok mint a tolvaj. Ahogy a régi mondás tartja szégyen a futás, de hasznos, főleg ha ilyen értékes trófeákat visz a vadász.

A pengék leterítették a fenevadat. A talaj ingadozott lépteid alatt, ám hamar biztos távolba értél. Mivel nem tudtad, pontosan hol is vagy, felmásztál egy magasab fára, ahonnan körülnéztél, ám csak fát láttál fákkal. Lesz ami lesz, elindultál arról amerről jöttödet sejtetted. Lépteidet meggyorsítottad, ám hirtelen, valami(vagy valaki) megragadta a karodat. Miután visszanyerted egyensúlyodat, hátranéztél: Guan'twhei volt, mögötte a többi vadásszal. Elengedte kezedet, majd felmért: fegyvereid megfogyatkoztak, páncélzatod, felszerelésed koszos, mocskos. Tekintete megakadt a két gyönyörűséges trófán is. Épp fordult el, mikor hirtelen -fejedbe mintha vulkán robbant volna- akkora nyaklevest lekavart, hogy maszkod egyik lencséje is félt eredeti helyén maradni, így a földre vándololt több darab formájában. Ezután szigorú ábrázatán elismerés futott végig, még ha szavakba nem is öntötte. Büszkén előrement, majd intett nektek is hogy kövessétek. Lépésbe folytattátok utatokat, aminek fél óra után vége is szakadt, ez után már a hajóra szálltatok ismét fel. Felemelkedett a hatalmas gépezet, és otthonod felé vette az irányt, ahol majd kirak, ahogy megígérte..

Példát lehet venni erről a kalandról, kifejezetten élvezhető volt. A hosszok tökéletesek, éppúgy mint a helyesírás és a fogalmazás is.

További körítés nélkül 10 pontot kapsz, oszd el okosan:)