Jester

Faj:ember
Nem:férfi
Név: Jeremy Scott
Becenév:Jester
Születési dátum:2171. november 19.
Születési hely: Mars
Foglalkozás vagy volt foglalkozása:CMC-MAU(terepen lévő-normál képzésű)
Külső és belső jellem:
Eredetileg egy lelkes gyerek és katona volt egyben, de kicsit megtörték életének mélypontja, továbbra is lelkes, főleg ha savas vért kell ontani. Kicsit nagyképű vált társaival szemben, de tiszteli a feljebb valókat. Elméje épsége kétséges.

Az egységre jellemző egyenruhát hordja bevetésen. Magán életben az egyszerű kényelmes ruhák jellemzik.
Felszerelés: M-94 Jelzőfáklya, savsemlegesítő krém, BDU páncél, VP 70 pisztoly. M4A3 szolgálati.
Saválló Penge készlet: Egy katonai kés, katana, egy íves alkarpenge, alkar védő hátra fele néző pengékkel(főleg kapaszkodásra való), régi féle kihajthatós borotva( egy ponton beakad és bumeráng ként is funkcionál), egy csomag dobókés, egy csomag dobócsillag, machete, , recés filéző kés, sarló.

Előtörténet:


~Születésem napja, egy sötét nap volt, sok vérrel és idegen savfoltokkal…~ De a mai reggel napsütéses és laza számomra. Ma nincs meló, ma pszichológiai vizsgálat van. Pár hete, hogy a csapatunk súlyos veszteségekkel tért vissza a kiruccanásról. Egy kisebb csapat sárkány ütött rajtunk, mikor biztosítani kellet volna a területet. Én is áldom a szerencsém, hogy ott megmaradtunk.~ Nem számítottunk ilyen ellenállásra és nem is volt ezek szemben a csapatnak nagy tapasztalata, egy részének már nem is lesz.~ Szomorú eset ez, de már megtanultam kezelni, ennek ellenére már eleve indokolt lett volna a teszt, hogy megnézzék nem mentek-e még el itthonról, illetve alkalmas vagyok-e a szolgálatra. Nem mintha megtehetnék, hogy nyugdíjaznak, de gondolom áttennének egy másik bandába maximum, ha valami lenne persze. Mert, hogy nincs… ~Ugye?~

Kicsit korán keltem, rossz megszokás, ha itthon vagyok a nappal kelek, bár a nyugati szárnyban van a hálóm, ez így inkább csak egy gyenge csajozós szöveg. Bár nem a felszedős, amolyan ízesítő, de nem is tudom minek ezt magyarázni. Hiszen a lényeg most az, hogy miután felkeltem kénytelen voltam nekiülni pengéket élezni, nem ez a pontos megfogalmazás, de nem jutott más dolog eszembe, közben elfogyasztottam egy egészséges reggelit is. Így aztán a fényes kezdés után elindultam a vizsgálatra. ~Úgy halottam egész attraktív kis psziho csajszit kaptunk idén és ha igazat csiripeltek, akkor ma ő rendel. Egy kis lazítás rám fér, de nem akarok sokáig punnyadni se, ha van lehetőség megyek én akárhova, az osztagomnak nincs mindig küldetése és néha beugrom közeli küldetéseken kisegíteni. Tudnék is értékelni valami jó kis „velőrázósat”. ~Erre gondolva kopogok a megfelelő ajtón, bár ez lehet, hogy nem jó alapanyag egy ilyen beszélgetéshez.

Egy selymes hangot hallok az ajtón túlról, nem értem mit mond és azt a szép jelzőt is inkább hozzá képzeltem, minthogy eléggé tompul az ajtón keresztül, de mivel nyílik előttem úgy veszem, hogy valami olyasmi lehetett, hogy „Igen”, „Jöhet” vagy „Tied vagyok.”. Majd még kiderítem itt, ha már úgy is velem foglalkozik és ugye nem is az-az órabéres típus. Ingyen van, fizetek érte az életemmel mikor fronton vagyok, meg a hasonló piszkos melókkal ügyködök.~ Szóval, csak jár, nem? ~Be is lépdelek nagy boldogan. A nőci, húúú de friss húszas, okos vörös, tisztára, mint valami nyugat európai pornóban. ~Titkárnő fazon. Új hús, nem rég végezhette el a képzést, szinte még buci a feje a sok belé tömködött információtól. Kedvesen mosolyog a kis elegáns szemüvegen túl, azúr kék szemek. Ellehet benne veszni és még csalogat is a kis dög.~ Kicsit elmerengek benne ahogy előtör a vízió, hogy egy örvényként szippant magába. Majd felébredek és egy félmosoly után hozzá lépek.
- Jeremy Scott, örvendek Ms… – A felém nyújtott kezét a számhoz emelem és csókot nyomok rá, csak elegánsan.
- Ms. Turner, Samantha egyébiránt. – A nőci válasza az amit vártam…~ néha olyan kiszámíthatóak. ~Egy újabb mosoly keretében elengedem a kezét és a kis heverőhöz fáradok. Kérdően nézek vissza, amire egy bólintást kapok a nőtől. Én lehuppanok gyorsan, kicsit reccsen is a berendezés, miközben a nőci egy jegyzetfüzetért nyúl és tollal a kezében fordul ismét felém, hogy mellém üljön, egy elegáns fotelba. ~Most nézem csak milyen patinás kis helyiség ez a mienk. Viszont szörnyen ki van feküdve ez a kis fekvő alkalmatosság~ Szóval egy sort helyezkedem, amíg a doktor néni teszi amit tennie kell.
- Szóval Jeremy, hívhatom Jeremynek vagy esetleg Mr. Scott? Illetve itt van még a…beceneve? Jester… - ~Utálom ezt a hangnemet, bár kérdez, olyan mintha máris kioktatna.~
- Csapatjátékos leszek és válaszolok magának egy kerek, összetett mondattal… A Jeremyt nem szeretem, szóval akár tegezhet és használhatja… igen a becenevem, Jester megnevezést, ha már úgy is a küldetésről beszélünk, majd gondolom, de ha magázódunk akkor hívhat Mr. Scottnak, kedves. – Nyájasan válaszolok, szinte már olyan édes vagyok, hogy kirohad a fogam miközben kimondom ezeket a szavakat.
- Értem, akkor…Jester, kezdetnek kérem meséljen… mondjuk a gyerekkoráról. Próbálja az érzései ismertetésével együtt elmondani a történetet. – Most akkor nem is tudom, hogy magázódunk-e vagy sem, de amikor kiejti a nevem, hát abba beleborzongok. De még nem tudom eldönteni, hogy direkt csinálja-e, inkább neki kezdek, szürke, semmit mondó hangon, a távolba meredve, miközben összekulcsolom a kezeim.

- Történetem… A földön kezdődik el, ott fogantam meg. Anyámék sokat utaztak, mert fater katona volt, pontosabban tábornok és épp dúlt ugye a háború, így a város nem tuti, de van három befutó… - Kezdem unottan, amíg nem…
- Kicsit előrébb mehetnénk… - Nem tudom csak haluzok vagy tényleg ő is unott hangon szólal meg. Szóval csak nézek egy kérdőt, majd visszafekszem és a kérésének megfelelően folytatom.
- Értem, akkor… Ugye anyám meghalt a születésem napján. Nem, nem a szülésben. Az egész elég zavaros volt, ahogy utólag elmondták, támadás érte a bázist, szóóóval… szerintem itt is ugorhatnánk…- Egy kicsit rájátszok, tuti rá fog csapni.
- Na, de Mr. Scott ne olyan gyorsan, mondja el mit érez, ha erre gondol… - Utálom a hangnemet amit ezeken a beszélgetéseken megütnek, de hát… azt hiszem ez a munkájuk vagy mi.
- Többnyire azt, hogy amennyire ő peches volt, annyira lehettem én mázlista… - Emelem a kezeim, jelezve, hogy nem is igazán tudom és a hang se árul el sok mindent az érzelmeimről, mintha a tegnapi sorozatról lenne szó. A doki mindössze egy „aham”-ot ereszt meg, szóval folytatom.
- A fater tengerészgyalogos volt, nem éppen a hős alak, végezte a munkáját, mint a szorgos pénztáros túlóra idején. Jó ez egy kicsit túlzás volt, normális keretek között szerette a munkáját és büszke is volt rá, meg minden. Noha a föld még lakható volt még durván három éve is én már itt születtem ugye. No meg nevelkedtem, így az ottani tájakat csupán régi filmekben láthattam. Mindig is szerettem mozizni. Mondjuk a jó öreg Thomas kicsit rá parázott, hogy színész lesz a fiából, abban a hitben, hogy a filmek szeretete ide vezethet, így voltam olyan jó fej, hogy nem néztem olyan sokat előtte. Persze ez egy lényegtelen momentum. De azért szűrögetheti belőle az infókat, akárminek nevezik szakszóval ezt maguknál… Na de a lényeg, a sok blabla megtanult járni, meg beszélni hülyeségek után, rendes állampolgárként én is bekerültem a csodás közoktatásba. Amellett meg apám fóbiája okán egyfajta edzés tervben kezdett képezgetni, meg kicsit túlbuzgón ismertetni a tengerészgyalogos élet napos oldalát. Az előnyöket miegymást és mivel jó kis fiú voltam mindig hallgattam rá és a feljebb valókra, ahogy a nagy könyvben elő van írva… miegymás…- Nem tudom mire kíváncsi, ha egyáltalán nevezhetjük így az állapotot ami a nőcinél fenn áll, de én kiszáradtam és ő nemhogy nem kínált meg vízzel, de ahogy elnézem pont lesz.rja ezt a szöveget. Nagyot sóhajtok inkább mielőtt megszólalnék és a karjaim a fejem alá teszem keresztbe, hogy igazán kényelmesben nyomassam. A szünetre kaphatja fel a fejét vagy a sóhajra, mikor folytatnám.
- Ahhh*- Ásítok nagyot, mielőtt folytatnám, közben kinyújtózom.
- Elbírnék egy kis testmozgást… - Nyújtózom még ki, még csak nem is nézve a nőre. ~Nincs már hangulatom ehhez a mesélős baromsághoz most és ráadásul ha már itthon kell punnyadni, csináljunk valami érdekeset. Már otthonként is furcsa belegondolni a Marsra, bár itt nevelkedtem, mióta tehetem távoli tájakon harcolok, edzek. ~Közben észre se veszem a nőci arckifejezését, csak bársonyos hangja zökkent vissza a szobába ahol hamar dolgom akadt.
- Na ne mondja? –


Az utolsó cigim emelem ki a dobozából, bal kézzel az üres dobozt elhajítom, majd a csaj feltakarítja ha összeszedte magát vagy mit érdekel az engem. Kicsit a térdemhez ütögetem a cigit. Még régi szokás, nem is tudom már hol szedtem össze vagy, hogy ér-e valamit. De folytatom a mozdulat sort és diszkréten ráhajolok a cigire, miközben meggyújtom és elsőnek egy igazán mélyet szívok le. Ekkor önkéntelen a fiatal korom jut eszembe, ahogy kezdtem. ~ Nem voltam én soha szívbajos. Vigyorogva feleltem meg az elvárásoknak. Egész szimpatikus teljesítményem volt a suliban és éltem az elvárt társasági életet. Valahogy soha nem éreztem nehézségnek lenyűgözni a körülöttem lévőket, talán az elején. De amint kinyílt a csipám… úgy éreztem enyém a világ. Ahogy most is. De még él bennem a kép az első ilyen alkalomról. Nem épp egy deja vou. Fekve próbáltam rágyújtani, nagyon menő lenni a csaj előtt, akit nem sikerült eléggé kifárasztanom önön teljesítményemmel, hogy „feküdjön, mint ledöfött bika az arénában”, hogy úgy mondjam, szóval ott feküdtünk és amellett, hogy alig tudtam meggyújtani, majdnem ki is ejtettem a kezemből, már éreztem a melegét a pelyhedző mellszőrömön mikor ismét ráfogtam rendesen és egy ideges mosoly után hevesen köhécseltem fel az első letüdőzött slukkot. A gondolattal, hogy olyan vagyok mint a filmbe a nagyok.~ Most is egy félmosolyt csal az arcomra a gondolatsor. Szinte előttem van magamról a kép. ~Nem pont így képzeltem el anno az életet. De mit mondjak? Nem panaszkodhatok. Védem a népem hátsóját ahol szükséges és mind ezt a kedvenc időtöltésemmel egybe kötve…~Közben az utolsó slukkhoz érek, azt is jól kiélvezem és épp lenn tartom amíg keresnék egy hamutartót, de ennek hiányában az éjjeli szekrényen álló növény földjében nyomom el a csikket, hogy utána elégedetten eregessem az utolsó slukkot, miközben felállok és elkezdem a csaj mellé az ágyra dobálni a cuccaimat. Ez alatt fel-fel sejlenek a kiképzés szép emlékei.~ Ott nem voltunk ilyen ráérősek és nem volt bagó a sarki boltban. A lövészetet már akkor sem komáltam… túl személytelen az egész, hogy messziről durrogtatok valamire, sok félcédulás ráadás csak úgy szórja ami csak szórni lehet, mondván, hogy erre való. Pont ezért szerettem, illetve szeretem a régi idők stílusát, puszta kézzel vagy edzett, hideg acéllal. Persze a penge összetétele már nem pont ez, haladni kell a korral, hogy ezeket a nyomorult sárkányokat vadászhassam. Illetve védjem tőle a pórnépet, hogy pontosítsak.~
Lassan felkerül rám minden cuccom, épp a szokásos fémes hangot hallatja az övem mikor megszorítom a derekamon, hogy tartson valamit a gatyámból, mikor a csaj kezd el motyogni.
- Jeremy? – Most kelt fel a drágám, még hallatszik a hangján is, de már mondtam neki…
- Ne hívj Jeremynek, komplikált nyögni… - Súgom neki, miután az ágyra térdeltem, hogy közel hajolhassak hozzá és egy csókot nyomjak a homlokára, kezd ébredezni közben és már majdnem fel is ült. Ez egy egyértelmű jele annak, hogy mindjárt felkel és maradhatok vele egész délutáni sürgölődni a szállásán. Mikor a felismerés belém csak hirtelen vissza is pattanok álló helyzetben és onnan folytatom mézes-mázosan.
- Mennem kell szívem, holnap meló… - Szinte büszke vagyok a gyors kamura, de nem sokáig.
- Hazudsz. – Jegyzi meg kedves hangon a kis vörös, már tisztábban, miközben ismét a kék szemeibe vagyok kénytelen bámulni, még ha kevés is a fény ez egy pillanatra képes és kicsinál, amint észbe kapok válaszolok, de már a tudatban, hogy nem teljesen hülye az orvosit végzett nő.
- Jogos, de a cigi akkor is elfogyott. – Már elindulok az ajtó felé mikor ezt közlöm, még vállból kicsit rántok egyet, közben előrébb húzom a pulcsim még szétcipzárazva, hogy úgy álljon rajtam, ahogy az rendeltetés szerű, mikor megszólal.
- Holnap, ugyanekkor… - Visszadől a párnák közé, csak az ujja mutat az égnek és végez vele körkörös mozdulatot.~ Huncut…Az idegenekre emlékeztet a frontról.~


Egy héttel előbb járunk kusza történetemben, a támadáson, aminek az ép elmémre való hatását kellet volna kivizsgáltatnom a jó doktornővel…
Szűzföldön járunk, ha úgy fogalmazok. Vagyis mocskos emberi kezek hivatalosan még nem piszkították ezt a… nem túl gyönyörű helyet, amit épp kinéztek a fejesek egy kis börtön komplexum helyéül és bár elitétek ugye megvannak az emberi jogaik, szóval lakhatóvá kell tenni a placcot. Az egységem dolga, hogy eltakarítsa a természetes mocskot, illetve távol tartsa az őrző egységek meg jöveteléig a veszélyes elemeket. Ugyan nem tudtunk túl nagy idegen aktivitásról a társaim szép nagy mordályokkal érkeztek, ahogy az jellemzi a MAU alakulat embereit. Én voltam a kis kakukktojás, mint úgy általában. Mind ezt rendhagyó stílusommal értem el, a harc terén persze. Hiszen én nem nagy „villámló botokat” cipelek ahogy elfér rajtam. Az én fegyverem a pengék hada. Minden féle mennyiségben és formában megtalálható nálam, hogy a legmeglepőbb esetekben is kéznél legyenek..
A támadás előtt már letettek egy kisebb objektumot szállás képp. Mivel későn érkeztünk nem akartak neki látni a munkának a sötétben, hisz amit nem látunk az félelmetes, vagy érdekes embere válogatja. Egy nagyobb konténerszerű „építményben” húzta meg magát a csapatom és sikolyra ébredtünk. Egész ébren alszom, mikor a többiek felriadtak már hallhatták, hogy az egyik kardot húzom ki a tokjából és láthatták, ahogy arról csillan a kinti reflektor fénye. De mindenki gyorsan összekapta magát, arra nem volt időnk vagy nem akartunk az ellenségnek annyival több időt adni, hogy felvesszük magunkra a páncélt és minden egyebet. Én például csak a gatyám húztam fel pluszba, arra is azért volt szükség mert fontos felszereléseket hordok benne, egy emberként érkezünk ki a szállások közé. Tim egyből végezte a maga dolgát és a szerkentyűivel meghatározta mi hol van, ekkor aludtak ki a reflektorok, amire válaszol meggyújtottam egy cigimet. Bekapcsoltuk a személyi lámpákat, ki-ki a sajátját. Illetve az új fiút kivéve, már a nevére sem emlékszem, csak, hogy az ő lámpáját Robinson kapcsolta be egy morcos ábrázattal, amit a lámpa fénye még mélyebbé tett, nem mondom volt egy parti hangulat. Főleg mikor felhangzottak azok a kis kattogó hangok amivel ezek a genyók kommunikálnak vagy mi. Zene a fülnek, apropó mindig szeretem feldobni a „vadászatot” zenei aláfestéssel, de persze ebben a helyzetben nem tehettem, túlságosan vad szagunk volt és félő volt, hogy a vadászok épp ránk lesnek. Közben Tim megállapította, hogy három pajtásunk van és valószínű fiatalok. Ez jó hír a javából, kevésbé volt az, hogy gyorsak és mi középen állunk, mintha csak arra várnának, hogy elfogyasszanak. Fél szemmel néztem egy pillanatra az újfiúval, miközben a hátamról leemeltem a két katanát. Halál ideg volt, az ujja játszott a ravaszon, lihegett és kiverte a víz. Inkább vissza emeletem a tekintetem magam elé és egy mélyet szippantottam, vártam a támadást. Erre Jeff kiáltását hallottam, bár ez nem biztos, de oda kaptam a fejem. Nem, még nem a halál sikoly volt ami felkelltette a figyelmem, csak egy rohamozó idegen, de a többiek is ráfordultak, egy fiatal volt cafatokra lőtték. Ekkor vált világossá… a nagyok csalija volt. Ekkor ugrott velem szemben egy másik, nagyobb sárkány, én vele szembe hatottam végre egy tigris bukfencet. Így a mögöttem álló hátát kapta el a lény, amire egyből visszafordultam és a lendülettel vittem át az egymás után haladó két pengét. De a srácon már nem tudtunk segíteni, mikor az új srác ementálivá lőtte, mielőtt őt kapta el egy másik és hirtelen és teperte a földre, ahogy ezt egy időben tette Timmel is egy. Így ha jól számolok nem voltak túl pontosak az információink. A számukról, de akkor csak a jelen helyzet megoldásán ügyködtünk, Timről Tobinson lelőtte az idegent, csakhogy a koponyája már meg volt lékelve. Eközben én az új srácot próbáltam menteni de annak a nyomorultnak a ravaszon ragadt az ujja és majdnem szitává lőtt. Mellőle tértem ki a feje felé, így konkrétan egy botlással tértem ki a felém ugró sárkány elől, így a földön kötöttem ki. Őt egy pár golyó találta el Robinson által és kicsit padlót fogott, de ha jól veszem ki csak rákészült volna az ugrásra vagy mit tom én mit akart csinálni, mikor a földön odagurultam és a fejébe állítottam egy bárdot. Úgy tűnt egy kicsit megzavarta a gondolkodásba, mert nem tért ki a következő lövések elől és egyetlen életben maradt társam cafatokra lőtte. Én lihegve ültem meg a földön és amint kitéptem Tim nyakából a hő képes távcsövet avval néztem közbe, közben felálltam a cigim még égett. Bele gondolni is félelmetes, hogy annyi idő alatt így szétszedték a bandát. Robinson is ledobja a fegyverét és térdre zuhan, miközben én hamuzok még egyet a cigiből. Az összes ember kirohan a támaszpontról és szörnyülködve néznek a tetemekre. Mikor én már rég máshol járok. Az első küldetésem sejlik fel, majdnem otthagytam a fogam akkor, rám kényszerítették, hogy lőfegyvert használjak és nem bíbelődjek a pengékkel… Az egy nagyon rossz ötlet volt.

Már egy hét telt el azóta, de csak most szedegetem az utolsó kötésem, itt ott kicsi belém martak a dögök, ha néha csak közvetve is. Megvolt már a pszichológus is, mind a két értelembe. Még lerendezem a parancsnokkal és remélem, hogy már vár valami jó kis meló valahol a végtelen űr vérpezsdítő tájain….


Az ígért bővítés az alkar pengémhez:

Jester nagy kalandja a kések késével

~Szedem a lábam, ahogy bírom. A terep idegen… az ellenfél is. Szinte a gondolataimhoz is mély levegőt kell vennem és azokba is belelihegek. Pedig tudom, hogy csak én hallom őket és, hogy az nem valóságos… De mikor egy sárkány kerget nem érzed olyan fontosnak, hogy épp legyen az elméd. Fontosabb dolgokon jár az agyad: életben maradás. Az ilyenkor fene fontos. Az ösztön, ami most a lábaim úgy hatja, mint soha máskor. Bár szinte suhanok a barlangban, azért tudom, hogy most akármilyen fegyverért nyúlok akkor nekem ott lőttek és akkor már faraghatnék fejfát is… A lényeg ugyanaz, egyikkel sincs esélyem.~ Ekkor ahogy csapdosom a kezeim, az illúzióval, hogy ettől sokkal gyorsabban futhatok , bevillan a perifériámba a jobb kezemet lehúzó alkar penge.~ Jackpot~ Hirtelen ismét előttem a kép, mikor ezt átadják nekem. Az első küldetésem után, a volt osztálytársam fegyverekkel foglalkozik. Épp lelkesen magyarázza a gép működését, miközben a kezemre szíjazza azt, én meg csak üveges tekintettel hallgatom, miközben balomban van a cigi. De ő tudja, hogy figyelek, ő ismer igazán… És tényleg figyelek, most mint mennyi dal, mint a Halleluja csengenek a fülembe a szavai: „ Itt. Látod azt a kör alakú átkot a tenyeredben? Ne, még ne. Arrébb állok és szorítsd ökölbe a kezed. Ha nem élő szövettel érintkezik nem reagál, de így. Basszus, ne ijesztgess! A zárás úgy üzemel, mint a nyitás és ez is sav álló, mint a többi csecsebecséd. Boldog Szülinapot, Jeremy!” Tudom, hogy van egy esélyem, épp csak hátra pillantok és ebben a pillanatban, látom, hogy az a féreg is engem néz és szinte tudom, hogy mire készül. ~Kideríthetjük ki a vad és ki a vadász.~ A gondolataimban egy régi klasszikust hozok fel, mikor az ellenfelem elrugaszkodik a barlang faláról. Én is így teszem, előttem pár méterre a tisztás, nem messze az egység, de ez még rám vár. Megpördülök balra, a kezemmel segítem a pördülés erejét, miközben jobbom ökölbe szorul és nyílik a penge, elég erőt sikerült nyernem és a penge csak úgy viszi a vicsori mögül a fejét és én tovább pördülök még a levegőben. Egy bokorban landolok. Mikor kikászálódok kicsit megrázom a tagjaim, mikor a tetemet nézem. De a barlang szele hangokat hoz felém. Sziszegő hangokat amik nem tűrik maradásom a közelben, így ismét neki iramodok…