Bi'vro

Faj: Yuatja
Nem: Hím
Név: Bi’vro
Kor: 98év
Becenév: Nincs
Rang: Beavatott
Születés helye: Predator őshaza
Jellemzői: Stabil alkat, elsőre nem látszik rajta de nagyon masszív testalkatú, haját néhány fém gyűrű díszíti. Nyugodt vadász, néha szokatlan módszerekhez folyamodik. Ő az aki mindig elöl megy és nem félti a bőrét.
Felszerelés: Testháló, álcázó generátor, medikai csomag, felső „váz” páncél amely a fontosabb szerveket és a vállakat védi; egy trófea készítő olyasmi mint egy polírozó
Fegyverek: Mindkét kezen csuklópenge, ceremóniás kés, dárda, ostor

A Yuatja őshazában születtem, erős klánba születtem, szüleim már vártak engem. Sajnos nem sokáig örülhettek nekem. Egy éves koromban valamilyen módon bejutott egy arcmászó a közeli főpiramisba, szüleimnek esélye se volt a mutáns lény ellen, fegyvereik nem voltak náluk. Csak apám szívósságán múlott, hogy a többi vadász az előtt odaért, és a xenomorphnak nem én voltam a desszert. Sajnos apám sebei egyben halálosak is voltak. Ezután egy elit vett a szárnyai alá de a klánvezér is sokat foglalkozott a klán árvájával. Ezután nekem mindig csak az élet rossz oldala jutott. Soha nem kaptam dicséretet vagy elismerést, akárhogy teljesítettem.
Mindig csak az edzés amit még nem is bántam volna, de egy másik fiatal Yuatja is rendszeresen kötekedett velem. Sri’kor egy befolyásos Elit fia volt és engem kipécézett, rendszeresen leszólt, megalázott, nem tehettem semmit és ez dühített. Hiába szóltam volna akárkinek, az apja megvédte volna. Ezért úgy döntöttem azzal vágok vissza, hogy sokkal jobb leszek mint ő.

Már kicsi koromtól fogva voltak aktív és igencsak fájdalmas edzéseim. Nem kímélt a klán két főalakja nem akarták rontsak a hírükön, őszintén én se. A klánvezér már akkor látta rajtam, hogy bár nem vagyok egy izom kolosszus de széles vállam és stabil csontjaim miatt kiváló leszek közelharcban. Először karpenge nélkül kezdtem, még csak az ütéseket gyakorltam az elittel, ő gond nélkül tűrte az ütéseim és mindig buzdított, hogy teljes izomból üssem. Én úgy is tettem de persze neki nem ártott. Amikor dolga volt egy fán kellet edzenem, azon a fán már látszottak a nyomok, először nem is hitték én voltam. Valahogy más volt, a fa helyére azt a mutánst képzeltem aki a szüleimet megölte és sokkal erősebb lettem, míg amikor mesterem kellett ütnöm teljes erőmből próbáltam de soha nem tudtam őt úgy megütni.
Rövid pórázra voltam fogva az edzésen és a meditáláson kívül szinte semmi mást nem tehettem, néha az arénába mentem harcokat nézni, de Sri’kor mindig belém botlott és tönkre tette a napom. Soha nem tehettem eleget a klánvezér elvárásainak, amikor a kamolóval kezdtem edzeni, mit ne mondjak jól ment, társaimhoz képest jó voltam. De persze én soha nem mutathattam meg milyen jó vagyok, sehol. Mintha nem is lettem volna, egésznap csak edzeni és eredmény nélkül. Az Elit mindig egy mozdulattal a sárba tiport, majd közölte velem, hogy az élet kegyetlen és , hogy most azért mert vesztettem egy órát kell töltenem a fa püfölésével.
A dárdával rosszabb voltam, úgy éreztem esélyem sincs ezzel harcolni. Először a bábúkon próbáltuk de ez nem ment jól, így hát rögtön át is tértünk a lehetet len harcra. Százszor is próbáltam egy nap legyőzni az elitet soha semmi kis eredmény nem volt. Szégyelltem magam is érte. Egy fegyver viszont nagyon megtetszett az ostor amit az elit mindig az oldalán hordott, soha nem mertem megkérni, hogy adja oda, még megharagszik rám vagy hálátlannak tart. Így hát úgy láttam jónak ha többet edzek dárdával és kevesebbet álmodozok az ostorról. Hosszú idő alatt sikerült fejlődést elérnem dárdával. Ám ez elit edzései semmik voltak akkor amikor maga a klánvezér készített engem. Ő nem kímélt rossz ütésre vagy csapásra egy kegyetlen erős ökölcsapással válaszolt. Tűrnöm kellett, hogy gyakorlatilag vert engem, de én szívós voltam és bírtam. Egyszer halottam, hogy egyik edzés után az elitnek azt mondja:
- Igazi acélcsontú, akár az apja!
Úgy tettem meg se halottam volna, ekkor úgy éreztem, most már nem volt minden hiába való. Persze dárdával így is csak közepes lehettem, karmolóval és kézzel igen jó lehettem. De erőmet csak felmérni tudtam, mert senkivel nem csatázhattam az arénába, hozzám senki nem szólt. Míg mások esetleg hordhattak maszkot én nem és én soha sem szólhattam. De nem bántam… megszoktam a keserű életet, tudtam eljön majd az én időm is.
Egyik nap Sri’kor belém jött és még neki állt följebb, próbáltam elkerülni a konfliktust, fejemet lehajtottam, de ő megütött. Utána kihívott egy csatára az arénába, kéz a kéz ellen. Először még gondoltam visszautasítom de éreztem innen nincs visszaút. Mindenki ránk figyelt ő indított és arcon csapott de hamar visszatámadtam és nagyot kapott a vállába. Kicsit visszahátrált és belém rúgott ettől én a falnak repültem. Mindenki neki szurkolt… őrjöngött a tömeg. Mire összeszedtem magam ő már felém rohant és már belém is csapott egy hatalmasat, pont a gyomromba ököllel. De ezúttal fel voltam készülve, hirtelen egy nagy kongás és csönd lett a terembe. Az egész belsőm beleremegett az ütésbe, ő egyszerre meglepődve és ijedten tekintett rám. Egy hatalmas jobb horoggal válaszoltam erre, amitől ős sokáig a földön is maradt, majd láttam zöld anyag folyik szét a homokon. Nyertem, a tömeg meg volt lepődve senki nem szólt, senki nem szurkolt nekem. Én odamentem, hogy segítsek neki, de ő csak elütötte a kezemet és felállt. Csak ekkor döbbentem rá, hogy végül is nekem nem lett volna szabad csatáznom, meg volt tiltva. Végigtekintettem a lelátón, megláttam Sri’kor apját, aki nem volt ideges, inkább csalódottnak látszott, biztos nem erre számított. Majd elfordítottam a fejem és a mesteremet is megláttam, ő csak nézett engem, nem tudtam eldönteni mérges-e. Hirtelen megláttam a lelátó tetején magát a klánvezért, úgy éreztem magam mintha egy hangya lennék.
~ Milyen büntetést kapok, hisz ő tiltotta meg nekem, hogy itt harcoljak akárkivel. –fordult meg a fejembe a gondolat-
De ő csak biccentett egyet, amin én annyira megörültem, dicséretnek vettem, jó érzés töltött el. Életemben először nyertem, nem végeztem a sárban, igaz nem voltam még biztos benne, hogy valamelyik belső szervem nem szakadt le. Én kisétáltam és elmentem a szállásomra, szerencsére nem volt semmi bajom azon kívül, hogy most kezdtem érezni az ütést. Késő volt már, úgy döntöttem mára elég volt.
Ezután egy hétig, mintha semmi nem történt volna, folytatódtak az edzések. Ingadozó teljesítményt nyújtottam, mindig csak azon járt az eszem, hogy megint csatázhassak. Mesterem nem beszélt a csatáról, nem volt mérges miatta, de nem is érdekelte a győzelmem legalábbis én így láttam. Egy hét múlva eljött a nagy alkalom amikor be kellett, hogy fonják a hajam. Már fel voltam készülve rá, legalábbis én így gondoltam de nagyot tévedtem. Amikor elkezdték úgy éreztem a fejemtől egészen a lábamig a testeimet mintha szálak szőnék át. És ezek a szálak elkezdenének égni, de tudtam nem szabad mutatni, hogy fáj. Azt vettem észre, hogy izzadok, folyt rólam a víz, úgy éreztem ég a testem. De sikeresen túlestem ezen.
Ez után délután kaptam egy üzenetet a mesteremtől, hogy menjek hozzá. El is indultam, egyszer csak egy szűk folyosóhoz értem, és Sri’kor jött szembe, én félre álltam és már fel voltam készülve, hogy esetleg belém köt vagy verekedni akar velem, itt ahol senki nem látja. De ő csak tovább ment, rám se nézett, arcán még látszott a seb nyoma amit én okoztam. Az Elit már ott várt a piramis tetején. Az ő piramisa volt, amint beértünk rengeteg trófeát pillantottam meg. Volt minden féle vad, puha húsú is, őket én becsültem mert ők gondolkodnak is. Nem olyan könnyű levadászni őket, mint látszik. És megláttam egy hatalmas koponyát, egy xenomorph királynőé volt. Végül egy kisebb szobában kötöttünk ki, ahol csak falak voltak és füst áramlott a padlón, látszólag valami féle raktár lehetett. Volt a falon egy konzol, ő beütött valamit majd kinyílt mellettem egy ajtó és fegyvereket pillantottam meg. Középen volt egy maszk, rajta három karmolás, felismertem az apám maszkja volt. Apámra gondoltam és fura érzés fogott el. Alatta volt egy páncél is és két oldalon két karmoló. Jobb oldalon még volt egy ceremóniás kés, ennek két pengéje volt és még egy teleszkópos dárda is. Mintha az egész élt volna, én csak gyönyörködtem a fegyverekben, észrevettem baloldalon is van egy akasztó szerűség ám onnan hiányzott a fegyver. Egyszer csak mesterem oda helyezte az ostorát, én ránéztem és ő intett, hogy vegyem fel a felszerelést. Amikor felvettem észrevettem, hogy ez a páncél nagyon kényelmes és könnyű, csak a felső testem, a mellkasom és a vállaimat védte, de kiváló volt. A két karmoló pedig sokkal élesebb volt, a penge mintája olyan volt mint a tépőfogaké. A dárda könnyű volt, egyszer megforgattam majd eltettem. A ceremóniás kést sokáig néztem, két penge volt egymás mellett fogóját csont díszítette és kéken csillogott. Végül az ostorra került a sor, megragadtam, végignéztem rajta. Nagyon tetszett, nem tudom, lehet olvasott a gondolataimban vagy észrevette, hogy mindig az ostorát nézem. Ez volt az ő elismerése, amikor felvettem a maszkot nagyon fura volt, még soha nem volt rajtam ilyesmi. Rögtön kapcsolatba lépett az elmémmel és a konzolom is jelzett. Hamarosan ki is próbálhattam az új fegyverzetet. Az volt életem egyik legszebb napja.

A beavatásra öten indultunk, köztük Sri’kor is, feladtunk a Blioron lévő egyik kisebb fészekből trófeát hozni. Én ezt túl akartam teljesíteni, úgy gondoltam hozok egy tojást. Egyik társam is így gondolta, de neki szinte semmi felszerelése nem volt, csak egy Disk és egy karmoló. Ő is tojást akart hozni, láttam rajta, hogy gondolkodó harcos.
A Blior bolygóra öt kapszulába érkeztünk, egymástól körül belül három kilométerre. A cél egy régi erőműben lévő fészek volt. Azt gondoltam simán megy majd, át a dzsungelen be az erőműbe. Maszkom mutatta a célt, meggondolatlanul álcázómat nem kapcsoltam be és úgy indultam el. Fáról fára ugráltam, közben váltogattam a nézeteket. Sehol semmi, ez gyanús lett és gyorsabban kezdtem ugrálni, már nem is néztem hova. Majd egy reccsenést hallok és a földön kötök ki. Feltápászkodok és csörtetést hallok, egyenesen egy ösvény felől. Dárdámat megmarkotam majd látom, ahogy egy hatalmas állat fut felém, fején egy hatalmas csontos, hegyes kinövés. Az volt a tervem, hogy dárdámat kinyújtom és átszökkenek fölötte vagy csak kinyújtom a teleszkóp segítségével és ő egyenesen belerohan. Ez mind nagyon szép lett volna ám rájöttem, fogalmam sincs, hogy aktiváljam a teleszkópot. Gyorsan megforgattam, sehol semmi gomb. Üvöltésre kaptam fel a fejem, a lény öt méterre volt tőlem. Tudtam ha elvetődök, ő megfordul és halálra tipor, ezért megvártam míg közel ért és a lába alatt átcsúsztam a sárban. Gyorsan felkeltem, láttam ellenfelem dühösen tiporog a bozótban. Lecsatoltam oldalamról az ostort csaptam vele egyet a levegőbe. Az orrszarvú rám nézett ekkor hirtelen az ostor a szarvára tekeredett. Oldalra rántottam a fejét de a lény visszarántott és kis híján megint a földön kötöttem ki. Ekkor az ostoron egy kisebb kapcsolót megnyomtam. Éles pengék csapódtak ki belőle és az orrszarvúnak egy az egyben levált a szarva. A csontos szerv a földre esett, de vér nem folyt, tömör csont volt nem is fájt neki. Ismét felém rontott de ekkor felugrottam és a hegyes ostor a nyaka köré tekeredett. Még egy utolsót nyögött utána összeesett. Felszedtem a földről a lándzsámat majd feltekertem az ostort. Tanultam az esetből és aktiváltam az álcázómat, egy ösvényen haladtam. Mellettem folyt egy patak, én útközben próbáltam rájönni, hogy nyílik a dárdám. Egyre mérgesebb lettem, mert sehogy se akart kinyílni.
~ Nyílj már!!!
És egyszer csak kipattant a dárda két vége. Csak gondolni kellett, majd fura hangokra lettem figyelmes. Hőlátó módba kapcsoltam és a fákon majom szerű lényeket láttam. Majd hirtelen botok repültek felém. Álcázómat kikapcsoltam, rájöttem tudják hol vagyok. Egyik majom felém ugrott de én aktiváltam a karmolóm előre tartottam és a lény belerepült. Megfogtam és a többi lény felé dobtam a holt testet, ők minden felé elszaladtak. Idegesen folytattam utam de öt lépés után egy tisztásra értem és ott volt az erőmű, csak a dzsumbuj választott el tőle. Hatalmas kéményei romokban álltak, óriási épület volt, könnyű volt benne eltévedni. Savvérűeket kerestem a maszkommal de nem láttam egyet sem. Amikor közelebb értem halottam néhány sziszegést és mintha valami befutott volna az épületbe.
Beérve már igencsak feltűnő volt a xenok jelenléte. Mindenhol nyálka és fekete massza, még mindig nem láttam ellenséget. Mind két karmolóm bekapcsoltam és óvatosan haladtam a folyosókon majd egyszer csak egy fémes hang és ismét zuhanok. Valami puhára értem földet, majd sziszegést hallottam, pontosan alattam. Felpattantam majd a meglepett lénybe szúrtam többször is. Megégetett a lény savas vére ami nem tetszett és felszisszentem. Megfordultam majd láttam egy ugyan olyan folyosón vagyok, mint előbb. A folyosó végén ott volt egy xeno, bebújt egy lyukba, örültem a könnyű prédának és a shurikenemért nyúltam de az nem volt sehol.
~ Mi a fene? Csak akartam hozni?!
Feltekintettem de a lény már eltűnt. Óvatosan tovább indultam, éreztem egyre melegebb van, maszkom jelzett egy fajta fura sugárzást. Elég lett volna egy trófea is de én egy tojást akartam, tovább mentem hát. A falakon zöld csíkok jelentek meg, fura mintájuk volt. Nem is tetszett nekem és az se, hogy semmilyen ellenállásba nem ütköztem. Egy nagy terembe találtam magam, minden hol csápok és zöld foltok a falon. Egy plexi lapon álltam, az alatt volt valamilyen anyag, az sugárzott. A sugárzás nem volt káros, de nagyon felmelegítette a termet és mindenhonnan nyálka folyt. Morgást halottam… kerestem honnan jön. Hirtelen látok valami mozgást a háttérben de a maszkom nem jelezte ezért átváltottam normál látásmódba. A falból mintha egy darab vált volna ki, hosszú fej eleje vese alakú volt és egy zöld folt futott végig rajta, kezek karmokkal és fogak. Pillanatok alatt egy hatalmas xenomorph termett előttem, tele zöld csíkokkal és izmokkal. Szépen hátráltam, de ő nyálkát köpött rám, a nyálka még égetett is. Felém rohant, én az ostorral a lába elé csaptam. Megállt és ő is csapott a farkával, elrepültem neki egy falnak. Éppen annyi időm volt, hogy mind két karmolóm magam elé tartsam és kivédjem az ütését. Visszavágtam neki és a derekába szúrtam, ő megragadott és felemelt a dárdám volt az utolsó esélyem, mert már a maró nyál folyt rám és kitátotta a száját. Hirtelen eldobott ahogy a fejébe állt a dárdám. Megsérült a lábam, de ezzel nem volt időm törődni. Megragadtam az ostorom és a tüskéket többször is a lénybe csaptam. Hatalmas sikítások közt adta meg magát. Azt hittem vége, közeledtem felé, hogy kiszedjem belőle a dárdámat, de ekkor a farkát még a vállamba szúrta, a páncél megvédett, de a vállam kificamodott. Zavart a lény savas szaga, de végül elkészült a gyönyörű és bevonattal ellátott trófeám, amit a dárdámra tűztem. Sebeimet elláttam és úgy döntöttem nem kell a tojás. Kifele indultam, rengéseket halottam, futni kezdtem. Nem találkoztam egy döggel se, de tudtam itt vannak valahol. Már majdnem kiértem, amikor elestem és egy lény került a hátamba, megfordultam, X alakba tartottam karmolóimat. A szekunder száj éppen nem ért el, majd levágtam azt. A xeno sikítozott én lerúgtam, és futni kezdtem. Már nagyon erős volt a rengés, amikor kiértem már ott várt a hajó, gyorsan felszálltunk. Majd robbanás rázott meg mindent. Az erőmű felrobbant, a hajón rajtam kívül csak egy társam volt ott. Az akivel megfogadtuk, hogy tojást hozunk. Ő valóban azt hozott, ott is volt egy tárolóban. Ezután a klánvezér lépett hozzám, én nyújtottam neki a trófeát de ő mutatta, hogy rakjam el. Ezután engem is elláttak, társamnak is a vála és a lába sérült.
~ Az első trófeám és milyen különleges.
Kérdeztem, hogy hol vannak a többiek, de nem kaptam választ csak azt, hogy:
- Nem sikerülhet mindenkinek.
Útközben azért elmondták, hogy valaki aktiválta az önmegsemmisítőjét és a többiek nem jutottak ki időben.
Visszatérve egy szertartáson estünk át ahol tetoválásokat kaptunk. A forró tű fájt de tűrni kellett. Öröm töltött el amikor a klán elismert, teljes jogú tagja lettem.
(Jelenleg a Blioron tartózkodom)

Köszönöm szépen. Nem gondoltam volna, hogy tetszik, predatornak kicsit gyenge vagyok.