Halkrathju'dha

Faj: Yaut’ja
Nem: Nőstény
Név: Halkrathju'dha
Becenév: -
Születési dátum: 2080
Születési hely: Fő világ
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: Vadász

Külső jellemzői: 320 cm magas és mellé 170 kg testtömegű egyed. Bőre zöldes színezetű, és foltoktól mentes. Sisakját még csupán a beavatás során szerzett jel ékesíti. „Haját” zöld színű gyűrűk díszitik. Ezen és a páncélzaton kívül semmilyen díszítést nem hord magán.
Belső jellem: Mivel nőstény létére vadásznak állt, így eléggé lázadó a jelleme. Hajlamos a maga után menni és visszautasítani a kapott parancsot, ha azt értelmetlennek tartja. Kedveli a többieket és odafigyel rájuk. Nem szívesen hagy hátra senkit. Kissé kíváncsi a természete.

Előtörténet:
Ő is mint sokan mások a fajtájából a fajuk otthon világán született. A születése pillanatában még nem is lehetett volna várni, hogy mennyire különbözik majd az útja a többi nőstényétől. Eme dolog még fiatal korában sem ütközött ki. Élte mondhatni nyugott nőstény életét és elfogadta rendeltetését. Mivel egy kisebb klánba született így nem nagyon lehetett majd válogatós a hímek között, ha majd eléri ezt a kort. Ekkor még igazán nem is érdekelték a dolgok ilyen állássa. Sőt, reménykedett, hogy majd egy híres vadász lesz az utódjai apja.
Ám ahogy nőt fel, egyre inkább ficánkolt a belsejében valami. Egyenlőre még nem tudta, hogy ez mit is jelent, de érezte, hogy ő mást fog csinálni. Egy ideig még küzdött ellene, de ez nem tartott sokáig. Egyik nyugodalmas sétája alkalmával, meghallotta pár hím halk „beszédét”. Talán ekkor pattant meg benne valami, ugyanis „gyerekcsinálónak” nevezték őt és a többi nőstényt is. Forrni kezdett benne a harag, hogy csak ennyire tartják őket. De mikor szóvá tehette volna, a két hímnek már hűlt helye maradt. Talán csak képzelődött. De ahogy egyre többet járt-kelt, egyre gyakrabban hallotta ezt a két szót. Így hát elhatározásra jutott, hogy bemutatja, nem csak erre jók, de a vadászat során is megállják a helyüket, akárcsak a többi hím.
Rövidesen apja és anyja elé állt szándékával, akik mivel ismerték gyermekük akaratát, az áldásukat adták rá. Gondolva, hogy ebből nem sok jó származhat. Hamarosan meg is kezdték a klán nagyjai. Habár ő maga is, mint minden nőstény kapott egyfajta kiképzést, de mivel a társadalom első sorra arra épült, hogy a hímeknek kell bebizonyítaniuk rátermettségűket a nőstények irányába, így nem kapott olyan komoly képzést. Emiatt elég sok mindent kellett képzése során bepótolnia. De ezt nem sajnálta így hát mindent bele is adott. Kezdetben tanuló társai, akik mind hímek voltak furcsa tekintettel méregették a soraikba csatlakozott gyermekcsinálót. Ám hamar belátták, hogy megállja köztük a helyét, sőt legtöbbjüknél jobb is lett. A kiképzése során sok mindent megtanult. A cserkészés és a rejtőzködés alapjait. A fegyvereik használatát is elsajátította, habár ő leginkább a lándzsát szerette, avagy a karpengét. Leginkább ezeket is sajátította el, hiszen megtanulta, hogy a fő prédát ezzel kell mindig elejteni. Végül sok évnyi képzést és gyakorlatot követően eljött a beavatásának az ideje. Már nagyon várta ezt pillanatot, akár csak a többiek. Erre tették fel egész életüket és ha jól teljesítenek, ez határozza meg egész további sorsukat. Pontosabban, hogy élnek, vagy halnak.
A beavatást megelőző utazás eléggé szokványosan telt. Fegyver karban tartása és a többi. Megmutatták a holovetítőn a célpontunkat is, ami a klán ősi helye volt erre a célra. De mára sajnálatosan elhagyatottá vált és megrontották eme szent helyet az idegenek. Pontosan nem is tudták, hogy mi vár rájuk, habár a feladat egyértelmű volt. El kellett kapni az egyik savasvérűt és aztán megölni.
Amint végre megérkeztek és ledobták őket el is kezdődött a beavatás. Összesen négyen érkeztek meg a bolygóra. Három beavatásra váró ifjonc és egy már jóval előttük felkent vadász érkezett. Egy ideig semmi sem történt velük. Csupán a buja dzsungel és a mindenhol nyüzsgő apró rovarok vették őket körbe. Így hát nyugodtan haladtak előre. Hosszas túra után végre megérkeztek a fészek közelébe. Itt pedig mindenki ment a maga irányába. Reménykedtek, hogy mindenki élve megússza, de tudták, hogy kevés rá az esély. A támadásuk után minden bizonnyal felzavarják a bolyt és az nem lesz épp egy sétagalopp. Hamarosan ő is rábukkant egy tökéletes prédára. Így hát bekapcsolta az álcáját és követni kezdte őt, amíg megfelelő helyre nem érkezett a rajtaütésre. De a terve nem sikerült tökéletesen. A préda lehet érzékelte őt, de mielőtt lecsapott volna rá az árnyak közül félre gurult és rávetette magát. A nőstényt a hírtelen jött támadás majdhogynem ledöntötte a lábáról, de végül sikerült állva maradnia. A lény azonban így is rajta csüngött és sziszegve nyitotta szét a száját az arca előtt. Azonban őt sem kellett félteni. Valahogy sikerült megfognia a savasvérű farkát, aztán pár pördülést követően a centrifugális erőnek hála a lény egy közelben álló fának csapódott. A fa reccsent egyet, de a lény kemény bőre nem sérült meg. Ezt követően hangos ordítással vetette magát a lény után. Szabad kezével pedig az éppen felkelő lény nyakát elkapva a fába passzírozta. Ezt követően a karpenge is lendült és lény nyakába mart. Ennek hála elernyedt a teste az ujjai között és még egy utolsó halkat szisszent az arca felé. A harc véget ért. Már csupán a trófeát kellett begyűjteni. Eme procedúrával csakhamar sikerült végezni, de mégsem volt elég gyors. Hiszen még három savasvérű közeledett felé igencsak nagy iramban. A karpengéje pedig, mivel nem volt saválló, így szépen lassan megadta magát. Szinte már használhatatlan lett.
Ezért inkább nem szállt harcba itt a nyílt terepen velük. Hanem felugrott, majd haladt tovább. Remélte, hogy már a többiek is végeztek. Sajnos nem nagyon figyelt a diadalmas ordításokra, amik esetleg felharsantak a sikeres vadászatot követően. De csakhamar hibát vétett. Nem figyelt eléggé, így túl nagyot ugrott és elvétette az egyik ágat. Érezte, ez nagy bukás lesz. A föld pedig rohamosan közeledett, mögötte pedig a vérszomjas lények egy csoportja haladt ugyancsak sebesen. Az esést egy bukfenccel próbálta tompítani. Részben ez sikerült is, de az érkezésébe még így is beleremegett a környező talaj. Megállnia pedig egy nagy fa segített. Ennek hála kissé megszédült, de felállt, majd megrázva magát ismét harcra készen emelkedett fel. Szerencsére még egy lándzsa is volt nála, amit most előkapott. Dühösen dörrent a felé közeledő lényekre, de azok nem szándékoztak meghátrálni. Sőt, az egyik még rá is akart ugrani, hátha sikerül őt ledönteni a lábáról. De az ifjú számított rá. Egyet lépet hátra és a lándzsát előre szegezte. Majd a lendület miatt a lény egyenesen beleszállt a lándzsába. A lendület kirepítette a kezéből a lándzsát- De ennek már jelentősége nem volt, hisz a lény holtan terült el a lándzsával a testében. Sajnos a véréből jutott a páncélra is. Érezte, ahogy az kezdi marni az egyszerű páncéllemezt. Ezért amilyen gyorsan csak tudta lecsatolta magáról, ami így sisteregve hullott a földre. Ekkor jött a második, ami elől sikeresen eltáncolt, így az csak egy karmolást tudott ejteni fedetlen mellkasán. Ekkor jött harmadik, amit egy melldöngető öklössel köszöntött, aki úgy vágódott le a földre, akárha falnak ütközött volna. Ekkor haragos sziszegés jött a háta mögül. Sajnos figyelmetlen volt. Érezte, ahogy a lény a hátára ugrik és karmait a testébe mélyeszti. De ő se maradt adósa a dögnek és megpróbálta levetni őt a hátáról, mielőtt még léket ütne a koponyájába. Megfogta a karját a lénynek, majd minden izmát megfeszítve megpróbálta maga elé hajítani a dögöt. Ez sikerült is neki. Nagy ívben szállt el fölötte, majd háttal csapódott be a földbe. Több esélyt nem adott neki. Odament, majd ami az alkarpengéből megmaradt azt a fejébe döfte. Az ébredező harmadikkal egy a fák ágai közül érkező plazma golyó végzett. Ekkor tűnt fel a veterán vadász is. Aki elismerő biccentéssel tekintett le rá, majd jelezte, hogy ideje indulni, hisz a vadászat véget ért. A trófeát magával vitte a hajóra, ami csakhamar megérkezett értük.
A beavatás végére egy ifjú hősi halált halt. Így ketten érdemesek lettek a beavatott névre. Ezt követően már csak egy újabb lehetőségre vár, hogy bebizonyítsa a nőstények is vannak olyan jó vadászok, mint a hímek.