Elhagyott gyárépület

Elmentek a hajóig és felszálltak, volt idejük útközben beszélgetni, míg a Marsra értek és, ha Iván úgy ítélte, hogy van kérdése, nyugodtan feltehette, Ripley készségesen válaszolt neki. Úgy is rég beszélgetett katonákkal. Aztán megérkeztek a Marsra, de nem egy bázison landoltak, hanem egy elhagyatott gyár telep udvarán. Sötét éjszaka volt, egy csillag se látszott, így minden feketeségbe burkolózott. Ám hála az éjjellátónak, könnyedén kiszedhették a sötétségből a lényeget.
- Látok pár jelentéktelen épületet - mormogta Ripley. - Őszinte leszek... azt se tudom hol kezdjük meg a keresést... akármelyik lehet. Magának van ötlete, Iván? - kérte ki a társa véleményét.

A vörös bolygóra egy hajó szállt le. Szépen komótosan földet ért. Körülötte minden sötét volt, csak a leszállóegység fényei világítottak. Iván kinézett az ablakon. Kihaltnak látszott az egész. Nem a bázison voltak, erre rá jött.
- Mi folyik itt? - kérdezte Iván mély és erőteljes hangján. Majd a pilóta szó nélkül távozott. - Nekem ez nem tetszik! - jelentette ki a közlegény, majd a fegyvereiért nyúlt.
- Látok pár jelentéktelen épületet - mormogta Ripley. - Őszinte leszek... azt se tudom hol kezdjük meg a keresést... akármelyik lehet. Magának van ötlete, Iván?
Iván kolléga nagyot nézett majd megszólalt.
- Engem csak azért fizetnek ,hogy irtsak, de ha engem kérdez, akkor menjünk ki és pásztázzuk körül az épületeket. Hát ha találunk embereket kint, - mondta és közben furcsán fél szemmel kinézett megint az ablakon. Kevés esélyt lát arra, hogy bárki is kint legyen - ezek után eligazodhatunk. - és megfordult. Az ajtóhoz, ment, közben mereven tartotta a smartgunt
- Jön, vagy marad? - kérdezte érdeklődve, a nőtől.

- Rendben, akkor körülnézünk - egyezett bele Ripley, majd a nézést látva elvigyorodott. - Na, azért ne féljen, nem vagyok kezdő, csak teljesen ismeretlen a terep - magyarázta.
- Jövök, alap - vigyorgott és kilépett. Kint teljes sötétség és néma csend uralkodott, ha lett volna tücsök, akkor annak a ciripelését is meglehetett volna hallani. Nyomasztó volt a csend. Csendben lépkedtek, hogy ne keltsenek zajt, majd elindultak a tervnek megfelelően szétnézni kint, emberek után kutatni. Ami Iván terve volt. Ripley nem bánta. Nem lehet mindenben ő az ész és ő inkább az idegenekhez ért. Bár azok ne tűnjenek fel, ha lehet. Az épületek komor sziluettjei magas, néma óriásként tornyosultak föléjük.
- Igazán barátságos hely - suttogta halkan Ivánnak. Kicsit jobbra kanyarodott és megállt az első épület tövénél és körbe kémlelt, hogy mi a helyzet.

A két hős óvatosan haladt a hátborzongató éjszakában. Hogy az egész még baljósabb legyen, a levegő nem mozdult, még egy árva szellő sem volt. Körbejárták az épületeket, de nyomát sem látták semmi mozgásnak. A pilóta eltűnt, se lábnyomok, se idegenek. Minden nyugodt, kivéve a két embert. A felderítéssel egyetlen dolgot nyertek, feltérképezték a terepet. Végül azonban mégis megtörte valami a sötét csöndet. Mintha egy ember kiáltott volna, majd el is hallgatott azonnal. Úgy tűnt, a hang a legközelebbi épület irányából jött, ám annyira kísérteties volt, hogy abban sem voltak biztosak, tényleg hallották -e.


A terület alaprajza nagyjából a következő.

Se szél, se semmi mozgás. Egy idegen se és a pilóta eltűnt... mi jöhet még? Tette fel a kérdést magának Ripley és gondolatban káromkodott, de nem merte megtörni a csendet, mert nem akarta, hogy lelepleződjenek, bár Iván komolyan fel volt fegyverezve, ez tény. A csendet nem is ők törték meg... egy kiáltás... ami aztán el is halt, hátborzongató csend borult a környékre.
Ellen Ripley körbe nézett, figyelt, hallgatózott, semmi. De a hang, ha nem volt hallucinálás, akkor a legközelebbi épületből jöhetett és az itt van velük szemben. Intett Ivánnak és elindult, hogy az épület oldala mentén felfedezzen egy ajtót... végül megtalálták (9es ajtó). Ripley kézjelekkel próbálta elmutogatni Ivánnak, hogy fedezze, bár ebben sose volt jó, hogy kézjelzés... és aztán megpróbált benyitni.

Iván mereven körbe járta a terepet. Arcán megfeszült a bőr. Látszott rajta, hogy ideges. Azon gondolkodott, hogy ha egyedül lenne vajon mit csinálna. De gyorsan kiverte ezt a gondolatot a fejéből. Van egy társa is, akire vigyáznia kell. Hirtelen a semmiből egy kiáltás csapta meg a fülét. Össze nézett a nővel, aki irányítást adott. A 9-es ajtónál voltak. Ripley elmutogatta, hogy fedezze őt Iván.
Iván rázta a fejét, hogy nem és a nőt hátra tessékelte. Lehet, hogy udvariatlan volt a szándéka, de ilyen helyzetekben óvni kell a tiszteket. Ezért bólintott a fejével, amikor a nőt elhúzta az ajtótól.
- Sose álljon szembe az ajtóval, mert magára ugorhat egy lény. - suttogta nagyon halkan mély hangján. Hideg kék szemeivel a nő tekintetét kereste, hát ha érti a célzást, majd az ajtóhoz lépet és várta, hogy Ripley az ajtó mellett állva nyissa ki az ajtót, így Ivánnak teljes helyet adhatott, hogy tüzet nyisson, ha bármi hiba csúszik a tervbe. - mind ez a manőver gyorsan zajlott le.

Lehet kicsit elkopott az évek alatt Ripley agya, de mindenesetre ezt az alapszabályt elfelejtette... átkozta is magát gondolatban, közben bólintott és értette is a burkolt célzást, majd az ajtó mellé állva immár Iván behatolási tervével együtt kinyitotta az ajtót.
Jöjjön aminek jönnie kell... de lehet nem lesz semmi ott... fene se tudja.

Belépve feleslegesnek tűnt az egész felhajtás, mert néma csend fogadja őket. A hely üresen tátong, mintha évek óta senki nem lenne itt, csak egy-két berendezés ami megzavarja a hely szürke egyhangúságát. Akármik is vannak idebent, jelentéktelen dolgok, nem igen osztanak vagy szoroznak a küldetésben, így akár tovább is mehetnének a következő hangárba, vagy épületbe... mert több volt egymás mellett... az ajtón jöttek be oldalt és kimehetnének a helység végén lévő másik ajtón... hacsak nem történik valami érdekes. A hirtelen zaj ő rá is a frászt hozza, de mint kiderült, nincs miért aggódni... ha Iván is belegyezik, akkor rövidesen el is hagyják ezt a helyet és megnézik a másikat.

Az ajtó nyitva állt. Szerencsére nem ugrott Iván nyakába semmi. Beljebb lépet és smartgunját balról jobbra mozgatta. A mozgásérzékelő be volt kapcsolva, de nem jelzett semmit. A hadnagy is beljebb lépet. A helyiség sötét volt, de nem kellett vakon tapogatózni. A sisakról csípős váladék folyt végig Iván meztelen nyakán. A szél nagyon fújt, oda kint. A smartgunt egyre erősebben szorongatta a közlegény.
- Mi a parancs hadnagy? - kérdezte a katona idegesen, és jobbra balra járt a szeme. Látszott rajta, hogy volt már összetűzése a lényekkel.

- Először is nyugodjon meg... úgy hiszem nincsenek itt... nézze csak meg a szemével... ez akármilyen hely is, nem az idegenekre vall... ők rendszertelenül zúdulnak rá és törnek és zúznak és mindent felforgatva káosszá alakítják át... de ez attól eltekintve, hogy elhagyatott, semmi érdekeset nem mutat - magyaráz Ripley oktatva és ő is fogja a kezében a pulse riflet, de közel se olyan idegesen, mint Iván. Ez üres hely... senki nincs... de azért nem árt az óvatosság.
- Fedezze a terepet és legyen résen, ennyi... most pedig irány a másik ajtó - és Ripley határozottan elindult a másik ajtó felé, közben nézelődött, hogy esetleg valamit hasznosíthatnának innen, de nem reménykedett... fegyvere csöve folyton mozgott és figyelte a terepet.

- Francba... - fordult meg Ripley a terem végén, majd visszament gondolkodás nélkül oda, ahol bejöttek. Iván meg csak loholhatott utána... de ez sem nyílt ki. - Francba! Nem nyílik egyik ajtó se Iván... hát nemtom... nézzünk szét és próbáljunk kiutat találni... talán csak a képzelet játszott velem, de valaki mintha röhögött volna... szóval figyelnek, az is megeshet. Nézzen szét valami kiút után, egyéb hasznosítható holmi után és a kamerákat se felejtse el. Lehet bekamerázták a helységet - szólt Ripley, nem nagy ötlet ez, de jobb, mint a semmi. - Én is szétnézek - és elindult Ellen Ripley, hogy találjon valami érdekeset, érdemlegeset, valami olyasmit, ami felkelti a figyelmét... mindent alaposan igyekezett megszemlélni, közben fegyvere éberen pásztázta a terepet.

Ripley próbálta kinyitni az ajtót, de nem tudta. Azután visszament a bejárathoz. Az is zárva volt a két katona örömére.
- Francba! Nem nyílik egyik ajtó se Iván... hát nemtom... nézzünk szét és próbáljunk kiutat találni... talán csak a képzelet játszott velem, de valaki mintha röhögött volna... szóval figyelnek, az is megeshet. Nézzen szét valami kiút után, egyéb hasznosítható holmi után és a kamerákat se felejtse el. Lehet bekamerázták a helységet.
- Parancsot vettem.- mondta kőkeményen Iván. Nem ez volt az első esete, hogy kelepcébe csalták. Visszaemlékszik a Destinyre, ahol sok társát megölték, de erről nem beszélhet egy szót se. Így hát neki lódult ő is szét nézni.
- Nincs éjjel látom. - Jelentette ki, ezért a váll lámpáját felkapcsolta. Körbe nézet a kijáratok, és egyéb lehetőségek után. Csöveket keresett, ahol elvezethetik a gázokat. A falat is alaposan szemügyre vette, hogy milyen anyagból van, mivel a smartgunja eléggé erőset lő, és azzal csinálhat egy kijáratot számukra. Ha a falat nem tudja a smartgunnal kirobbantani, akkor a gázcsővel próbálja felmérni az esetleges sérülést, ha nem veszélyes rájuk akkor megpróbálja, de előtte fel néz a plafonra, hát ha találkozik a barátaival.

Ripley minden zeget-zugot bejárt és mindhiába. A legapróbb helyekre is bekukkantott, majd minden sarkot megjárt már és ott se lelt semmire. Dühödten káromkodott egyet. Utána szétnézett amerre látott, ott se lelt semmire, eztán már nem igazán tudta mit tegyen. Változzon pókká és másszon ki egy centis résen? Ha ugyan akad olyan rés. Mert ebben se volt biztos. Jól lezárták a helyet.
- Iván, talált valamit? - érdeklődött unottan Ripley, mert ő elakadt. A padlókra valóban nem figyelt, nem nézte hogyan és merre és vajon egyik másképpen nyikorog vagy sem... talán Iván szemfülesebb.

Iván körbe körbe sétált. A fal kemény volt és elvetette ötletét, hogy szétlője, pedig mennyire szereti használni a nagyágyúit. Régi orosz szokás. Minél nagyobb a fegyvered, annál jobb. A bakancsa halkan és mélyen dobogott a padlózat alatt.
- Iván, talált valamit?- kérdezte Ripley, aki nem találta a kiutat.
- Nem, semmit hadnagy! - mondta szomorúan a katona és lebiggyesztette a fejét. A lábával egyre jobban taposott idegességében. Egy helyben tippeget topogott. Azután tovább ment és ott is idegeskedett. Ami számára furcsa volt, hogy az előző mélyebbnek hallatszott a bakancsa csattogása.
- Hadnagy?! - nézz rá kérdően riplyre.- A padló miből van?

Sehol semmi és Ivánnál is ugyanez a helyzet. Csak nem arra lettek ítélve, hogy itt raboskodjanak egy örökkévalóságig és a végén éh és szomj halál végezzen velük? De legalább van társasága és... ahogy ránéz szeme sarkából Ivánra... megállapítja, hogy megnyerő társaság. Nem tűnik rossznak a férfi, lehetne vele mit kezdeni, vannak elképzelései a dologról. Halvány mosoly fut át arcán.
Ekkor Iván zavarja meg fura elmélkedésében. Kérdőn megfordul... oda megy.... leguggol és megkopogtatja kezével azt a részt ő is.
Elgondolkodik.
- Hm... akármiből is van, úgy tűnik ez lesz a kivezető út... esetleg lesse meg a környező részeket is, hátha kitudjuk szélesíteni... utána már csak azt kell kitalálni, hogyan szedhetjük szét... lövéssel, vagy mással? - tette fel a fontos kérdést, majd felkelt.
- Szép munka, Iván, csak így tovább - mosolygott rá a férfire és a vállára csapott elégedetten.

A hadnagy is megnézte a padlózatot. A katonák fejében kicsírázott a szabadság magja, és nagyon megörültek a lehetőségnek. Ripley megveregette Iván vállát, hogy milyen szemfüles volt. A mi katonánk csak azt mondta magában: " Csupán szerencse!"
Smartgunját leteszi a földre, hallani ahogy a fém erős hangot add ki magából, amikor a padlóhoz ér. A közlegény négykézláb kereste a kiutat, és talált egy csapóajtót.
- Jöjjön csak! - intett felettesének.
Pisztolyát elővette és kinyitotta az ajtót, majd fegyverét a korom sötétbe tartotta.
" Na, ne!" - kiáltott fel magában Iván. Sosem szerette a kis helyeket, mivel termete révén kevés mozgás tere volt. Már van egy jó pontja a hadnagytól, hogy megtalálta a kijáratot.
- Megyek előre. - jelentette ki kemény orosz akcentussal.

Iván megtalálta a lefelé utat, ügyes munka. Lentről rohadt nagy hideg áradt felfelé és elég mélyre nyúlott le az ismeretlen. De meg kell próbálni, bármi is ez és bárhova is vezet, mert különben itt rohadnak életük végéig.
Már szólni akart, hogy megy előre, mikor Iván elindult.
- Ahogy gondolja, pedig mentem volna, de köszönöm - és utána mászott Iván után... szelte a fokokat lefelé és remélte nem éri őket semmiféle kellemetlen meglepetés. Azért a fegyver a kezének a közelében pihent.

Lejutottak, hurrá! De hova le? Úgy tűnik egy folyosón vannak, ami esetleg a másik helység alatt lehet, ahonnét jöttek. Ripley tétován elindult... kicsit megtapogatta a falakat és felnézett... aztán rájött, hogy nem onnan származik a fény és a padlódeszka.
- Iván... ez egy másik hely felettünk... nem az, ahonnét jöttünk. Hm, fura - jegyezte meg Ripley.
A folyosó hosszúra elnyúlt, végén fény pislákolt, vagy pislogott, mindegy és valamiféle hely lehetett a folyosó végén is. Elindult, hogy megnézze, de ekkor egy figura jelent meg a folyosón, nem sokkal előttük. Rájuk nézett, Ripley meg rá... és fegyverért nyúlt, hogy esetleg ártalmas személy, de talán civilnek tűnt... fene se tudja... és a fickó eltűnt! Ripley csak pislogott és tátogott, mint a partra vetett hal.
- Iván... ha előbb furát mondtam holmi apróságért, akkor most jogomban áll megerősíteni, hogy ez határozottan fura volt... kezdek becsavarodni, szellemet láttam? Vagy maga is látta a fickót, aki utána eltűnt? - kérdezte és szó áradatot zúdított a katonára... utána pedig elindult a folyosó vége felé. - Akárki is vagy akármi is volt... nézzük meg a folyosó végét... de legyünk résen - javasolta Ripley, de Iván nyugodtan előhozakodhat mással is, más tervvel, ötlettel.

- Iván... ez egy másik hely felettünk... nem az, ahonnét jöttünk. Hm, fura - jegyezte meg Ripley.
A közlegény csak bólogatott és körbe nézett. Nem tetszett neki ez a helyzet. Szokás szerint szűk terepen kellett dolgoznia, ahol a smartgun fegyverét nem tudja kamatoztatni.
Iván csak pislogott, amikor meglátott egy alakot. Pár másodpercig látta, azután köddé vált. Épp kérdezni akarta Ripley-t, de hamarabb megelőzte.
- Iván... ha előbb furát mondtam holmi apróságért, akkor most jogomban áll megerősíteni, hogy ez határozottan fura volt... kezdek becsavarodni, szellemet láttam? Vagy maga is látta a fickót, aki utána eltűnt? Akárki is vagy akármi is volt... nézzük meg a folyosó végét... de legyünk résen.- Adta parancsba a hadnagy. Iván előre ment a nehéz fegyverzetével. Arcán látszott, hogy feszült. Meg sem rezzent az arca, a szemei előre meredtek. Feszesen tartotta fegyverét, hogy célt ne tévesszen.
- Ripley!? - szólítja meg a nőt lágy hangon, de a levegőben érezhető volt a feszültség. - Be vallom...- egy kis szünet- hogy én sosem szerettem a szűk helyeket.- tesz pár lépést előre - Az egyik küldetésem során be voltunk zsúfolva egy szellőzőbe, és nem tudtam használni a fegyveremet. Ráadásul azon a helyen gázok is voltak, amitől olyan dolgokat is láttunk, ami nem is volt ott. Az egész csapat be volt kattanva. - mondja nyugodtan a katona - Volt olyan gáz is, ami szikrára robbant.- Iván most beleszagol a levegőbe, hát ha érez valamilyen furcsa szagot, ami segítheti őt. A terepet szemével át nézi. Padlót, falat, vezetékeket, plafont.
- A hátunk tiszta? - kérdi a közlegény nevetve. Látszik rajta, hogy kezd bekattanni. Az ujját szorosan tartja az elsütő szerkezeten. Arcára ki ül egy őrült mosoly.