Síkság

//Adok én szitut ne féljetek... csak csodálkozom, hogy nem használjátok ki a csendesebb részeket//

Martinez szedi a lábát és felér... egyértelmű, fent van valami, felrohan és még láthat egy hatalmas madár szerű lényt elrepülni. Egy kilátóban, van, innen látszik az egész táj, mindenhol csontok és egy nagy lyuk a rácsokon. Mielőtt fegyvert kereshetne, szörnyű ricsajt hall lentről.
Ahogy Reznov és Mikhael halad tovább, érzik, hogy valami elkezd felfele lépdelni. Ahogy fel érnek egy kis folyosón találják magukat, még megy tovább a lépcső, de oldalt van egy félig becsukott ajtó. Hamarosan, kinyílik és megpillantotok egy igen nagy raptor szerű lényt. Ami hangos., mély hangokat ad, majd közelíteni kezd.

Mikor fel érek meglepődve vesszem észre valami madár szerű lényt, de szerencsémre elrepül.
Egy kilátóhoz érek ahol be láthatom az egész táját, minden hol csontokat látok és még látok rácsokat amin egy nagy lyuk van. ~Biztos megszökött valami.~ Mondta magamban.
De mielőtt még fegyvert kerestem volna valami ricsajt hallottam lentről. ~Sietnem kell vagy különben végem.~ Mondtam magamban . Gyorsan elkezdek keresni valami fegyvert még a csontok közt is megnézem, ha találok akkor le ellen őrzöm, hogy van-e benne lőszer és utána a lépcső felé céloznék.

Nem voltak túl biztatóak a lépcsőn mögöttünk közeledő hangok, így amikor megérkeztünk egy kisebb folyosóra, alig, hogy a gyorsan rögtönzött ajtót bezártam, a folyosó oldalajtaja mögül rettegett rémálmom öltött alakot: egy Raptorszerű lény!
Hogy Smith mit csinált, azt nem figyeltem, de én valami női sikoly félét ejthettem el, majd heves rémület közepette elkezdtem lőni a dögöt, nem számított, hogy a teste melyik részét érték a lövések, az egész tárat neki adtam. Ezek után csak azt éreztem, hogy az ijedtségtől a hideg bőrömön végigfutnak az izzadságcseppek.

Felérünk egy folyosóra. Huh, legalább kicsit kifújom magam, azt a rohadt mozgásjelzőt figyelni elég fárasztó. Most hogy van egy kis időnk kicsit állítok rajta, mert azért kint nem ugyanúgy kell ennek a vacaknak érzékelnie, mint itt bent.
Hirtelen egy női sikolyt hallok? Nő? ITT? A detektor semmit nem jelzett.
Na várjunk csak...
Odakapom a fejem a hangra. Reznov üvölt mint egy ijedt cserkész lány, és lő valamire. Majdnem elröhögöm magam, mikor észreveszem mit lő. Egy raptort!!!

Hogy a fenébe kerülhet ez ide? ez nem bányászbolygó? Mint egy rossz dinós film. Hál ' istennek a kiképzésen az a szemét kiképző jól belénk verték, hogy ilyenkor a legfontosabb a veszély elhárítása.
Ennek fényében előveszem a fegyverem, betöltök a csőbe egy gránátot, a dög irányában lövöm. imádkozom, hogy tényleg csak a raptort találjam el. majd én is elkezdem a dögöt sorozni.

*Találok egy impulzus karabélyt a csontok között, de hallom lentről, hogy valaki lő és hallok egy sikolyt is és még egy robbanást is, utána minden el csendesedik. ~Úgy látszik van itt valaki~Mondtam magamban és oda megye a lépcsőhöz és leszólok. Közben azért a karabéllyal folyamatosan célzok.*
*-Van valaki oda lent. Miután leszóltam úgy döntök, hogy szép lassan elkezdek lemenni a lépcsőn. Kicsit maga biztosabban érzem magam a puskával és kezdek egy kicsit megnyugodni. ~Hála Istennek meg menekültem.~ Mondtam magamban menet közben.*

A lények elértek minket, de nem engem támadtak meg, hanem a másik vadász társamat. Persze az ő vállágyúja leszakította az egyik lény lábát.
,,Most már könnyű dolgom lesz ezekkel." mondom magamban. Ekkor az egyik dög torkon harapja társamat és az holtan esik össze. Pedig még egész fiatal volt, lehet, hogy ez volt az első vadászata. Most pedig teteme ezeknek a dögöknek a kajája lesz.
A nap kezdett lemenni és fénye vörösre festette halott társam földre folyt, zöld vérét.
Ekkor az ép fenevad felém jön. Jól láttam rajta, hogy idősebb és tapasztaltabb példány, mely azzal jár, hogy nagy csata lesz ebből. Mivel fegyvereim közül néhányat elvesztettem, csak arra hagyatkozhatok, hogy a bestia nem öl meg idejében, amikor megfelelő utánpótlást keresek fegyvereimhez.
Egyébként nem is lenne olyan rossz ötlet társam vállágyúját használni, de akkor ez rontana a becsületemen, hiszen mi, vadászok sosem raboljuk ki egymást.
Ekkor észreveszem, hogy a másik lény halott társamnak a beleit ontja ki és szétmarcangolja azt.
Itt volt az alkalom. Fogtam magam és elvetettem magamat a támadó lény elől, majd felállok a leszakadt lábbal, védelmi eszköznek használva azt.

Felálltam, kezemben a lény letépett karjával, melyet bunkónak használtam a felém rohanó lény ellen.
A lény ekkor már felém ugrott, de ekkor elkiáltottam magam - Ezt neked, te mocsok! - és pofán találtam a lényt. Az meg egy métert repült és a végén gurult is egy kicsit, majd elég gyorsan felépült kábulatából és megint felém tartott.
Megpróbáltam még egyszer megcsapni, de nem sikerült, mert a lény elkapta a csonkot és egy darabig azon csüngött, majd kitépte a kezemből.
- Ez kellett neked?!
Ekkor a lény csak rágcsálta a húst, de nem nyelte le, mert én kellettem neki.
- Na gyere te rohadék! Most egy igen jól megbecsült helyre foglak téged tenni, a trófeáim közé!
Harcra készen vártam a második támadását, de ezúttal a torkát próbálom meg elkapni és úgy a fején átdöfni a karpengémet, hogy az megölje a dögöt.

Sikerült elkapnom a fenevad nyakát és egy fordulattal a földhöz csaptam. Szorításom nem enyhült és könnyen ki is végeztem egyetlen mozdulattal. A vért beszívta a homok. A győzelemtől ittasan beletapostam a tetembe és elüvöltöttem magam. Ezután fogtam magam és megindultam a másik dög felé, hogy hátulról szúrjam le és így két trófeát tudjak magaménak.

Az események sora kellőképpen felzaklatott, eddig egészen jól viseltem a dolgokat, de most nálam is elszakadt a cérna. Alig eszmélek fel, megölök egy raptort és egy másik ahelyett, hogy elharapná a torkom átgázol közöttünk. Ez több a soknál!
Miért pont nekem kell ezen a szar helyen megdöglenem?! És ez a kuss itt körülöttünk! A rohadt életbe már...
Suttogva megszólalok:
- Smith! Előre megyek, be azon az ajtón amin az a dög kijött, ha elkap egy ragadozó, ne sajnáljon mindkettőnket megsorozni! Dögöljön meg mind!
Belöktem a friss tárat a fegyverbe és elkezdtem araszolni előre. Az ajtót a jobb kezemmel belöktem, mely jó hangosan, nyikorogva kitárult. Ha csendben akartam volna csinálni már cseszhettem a dolgot, de mindegy nem?! Van egy Steyr nálam, jöjjön az aki jönni akar!

Az egyik raptort megöltük, de egy másik közeledik. Újabb gránát a csőbe, és már emelem is a fegyverem, mikor észreveszem, hogy a raptor nem támad: menekül. Menekül? tudtommal ezek a lények a legbátrabbak voltak a maguk idejében.
A raptor elzúg köztem és Reznov között. Mindketten döbbenten nézzük a hatalmas gyík fejvesztett menekülését. Mitől ijedhetett meg?
Ránézek Reznovra, hogy mi legyen, végülis ő a parancsnok:
- Smith! Előre megyek, be azon az ajtón amin az a dög kijött, ha elkap egy ragadozó, ne sajnáljon mindkettőnket megsorozni! Dögöljön meg mind!
-Rendben! - felelem, bár kissé aggódom. Reznov mintha kezdené elveszíteni az eszét.
Odaállunk egy ajtóhoz. Reznov megy előre. Látszik, hogy nem volt katona, jobbkezes létére, jobb kézzel löki be az ajtót. Nagyon okos, és ha van valami az ajtó mögött, az szépen letépi a kezét, ahelyett, hogy lőne. Mondjuk ez a kisebb probléma. A gond inkább az hogy belöki azt a nyomorult ajtót, ami így hatalmas zajt okozva az összes lényt idehívja. Még egy ilyen idióta tett és vagy átveszem tőle az irányítást, vagy lelövöm.

*Mikor leérek a lépcsőn meglátom Reznovot és Smith-et, a látványuk megnyugtat, mert azt hittem, hogy meghaltak. Látom, hogy Reznov kinéz az ajtón amin bejöttem Smith meg fedezte őt. Meg is szólítom őket. -Jó újra látni titeket! Mondtam nekik örömömben.*

*Néhány perc múlva árnyak jeletek meg néhány helyen. Látom, hogy Smith felé egy háló repül felé a semmiből és még több lézer fog be minket, de jön lövés. ~Istenem kérlek segíts rajtunk!~ Mondtam magamban, közben az egyik lény kikapcsolta az álcáját és elénk ugrik. Hezitálás nélkül hátra menetelve sorozni az elénk ugró lényre.*

Az őrület határán voltam. Olyan mély útvesztőbe kerültem ezen a bolygón, melyről sosem álmodtam.
Talán, ha akkor nem látom Martinezt újra, élni és lélegezni, csak idő kérdése lett volna hogy elveszítsem a maradék józan eszem és megölessem magam.
Valójában halálra rémültem először, de a szavai megelőzték a hideg, lélekbe markoló félelmet. Újra ott voltunk, hárman, ahogy illett.
No persze a vigyorgásommal eltöltött idill lép nem tarthatott örökké. A halál körbe vett minket, de nem bántam már, jobb így meghalni, mint egyedül.
Martinez adta az áldást az elénk ugrónak, így megfordultam és megsoroztam az ajtónál lévőt.
Bár pontosan nem láttam, hogy meghalt-e, ezért gyorsan oldalra vetettem magam és a járat irányába elvágtam egy gránátot, végül is, ha mi itt halunk meg akkor viszem őket magammal!
Nem tartott sokáig, mire magamra találtam, úgyhogy a nagy esemény közepette rövid tervet osztottam meg két társammal:
- Menjünk a lépcsőn, ki innen, amerről Martinez jött és robbantsuk rájuk ezt a szart!

A predátorok körbe vesznek titeket, ahogyan a szembe állót Martinez darabokra lövi, már támadnak is, de ekkor robban a gránát. Mindeki a levegőbe repül és szürkévé majd feketévé válik a világ. Még hallani lövés hangokat és üvöltözést, megérkezett a felmentő sereg, amennyire látjátok Marsi katonák, de fogalmatok sincs, mit keresnek itt. Ezután mind a Gateway gyengélkedőn ébredtek, kisebb sérülésekkel, egy szobában vagytok, de csak ti hárman.

//A kaland ezzenel véget ért, voltak kisebb botlások de azért szépen toltátok, fejenként 8 sp-t tudok ajánlani, fellebbezni lehet //

Miután végeztem a háromlábú fenevaddal, elkezdtem készíteni a trófeámat, amikor felfigyeltem egy porfelhőre.
Kiderült, hogy homokvihar lesz és hogy negyedórán belül ideér. Gyorsan eltettem a trófeáimat és a halott vadászt felvonszoltam a platformra, majd azt elindítva elindulok az űrhajó felé.

//Gyorsan túl akarok esni ezen, hogy még az unokaöcsémre is maradjon időd.//

Köszönöm szépen!